Ítéletet hozott a Szerencsi Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki
egy kerékpárost rabolt ki Tiszalúcon.
A megállapított tényállás szerint a sértett 2025. június 21-én késő este
kerékpárral közlekedett Tiszalúc belterületén, amikor őt a vádlott észrevette és
futni kezdett utána, miközben pénzt követelt tőle. A terhelt megrúgta a bicikli
hátsó kerekét, így a sértett elesett és a fejét a járdaszegélybe ütötte. A vádlott
az eszméletét pillanatokra elvesztő sértett zsebéből kivette mobiltelefonját és
elszaladt. Ám a férfi magához tért és utána kiabált. A terhelt visszament a
sértetthez, fejét a homlokához nyomta és továbbra is pénzt követelt, majd az
odaérkező személyek tiltakozása ellenére ököllel arcon ütötte, ezért a férfi
ismét elesett, elájult. A vádlott ekkor távozott a helyszínről. A sértett nyolc
napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A bíróság a vádlottat rablás bűntette miatt 7 év 6 hónap szabadságvesztésre
és mellékbüntetésül 8 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A bíróság enyhítő körülményként értékelte azt, hogy a kár megtérült. Súlyosító
körülmény volt a vádlott büntetett előélete és speciális bűnismétlő volta,
valamint az ilyen típusú cselekmények elszaporodottsága.
Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezett elsődlegesen felmentésért,
másodlagosan enyhítésért.
