A választást követő héten a Medián – a HVG és az RTL megbízásából – felmérést készített arról, hogy mik a legfőbb problémák, amelyek megoldását várja a társadalom az új kormánytól.
A kutatásból az is kiderült, hogy választók fele szerint a Fidesz a korrupció miatt vesztette el a választást.
A Tisza szavazóinak kétharmada, a kis pártok és párt nélküliek több mint egyharmada, de még a Fidesz-szavazók 18 százaléka is a korrupciót jelölte meg az Orbán-kormány bukásának fő okaként. Igaz, az utóbbi csoportból néhányan hozzátették, hogy „állítólag”.
A lopás mellett a gazdasági helyzet romlását, a hazugságokat és a félelemkeltést emelték ki a legtöbben, de a hatalom arroganciáját és azt is sokan említették, hogy a fiatalokat meggyőzte a kihívó. Minden tizedik válaszadó szerint az embereknek egyszerűen elegük lett a 16 éve tartó Orbán-rendszerből.
A fideszesek ebben a kérdésben is egy kicsit másképp vélekedtek, mint a nyertes párt szavazói vagy akár a két nagy táboron kívüliek. Az Orbánt támogatók 27 százaléka szerint a fiatalok félrevezetése okozta a Fidesz bukását. Bár nem olyan sokan, de voltak, akik szerint választási csalás történt, vagy külföldi beavatkozás okozta a rendszer leváltását.
A többség azonban a leköszönő kormánypárt szavazói között is úgy látja, hogy a társadalom nagy részét zavarta a korrupció, a hazugságok és a megélhetési nehézségek, betelt a pohár, az emberek változást akartak.

3 Responses
Sima ügy: ” A fölhergelt tömeg indulataiért, aljabeszédeiért soha nem kellett a szomszédba menni a kíváncsiaknak, a történelem is dúskál az effélékben. Megvezethető tömeg minden társadalomban volt és van, írta jó Horatius – igaz, ők az ókorban nem szavazhattak, helyettük elvégezték a piszkos munkát az árulók, az amorális hűtlenek, akik egy hozzájuk hasonló amorális politikai kalandorhoz csapódtak. Egyik régi olvasóm így fogalmaz: „A közösségi vonóhálók úgy pusztítják az emberi agyakat, mint a vonóhálós halászat a tengert. Orbánt a felhergelt tömeg meglincselte, mert ellent tudott állni annak, hogy Magyarországot Ursula asszony üstjének katyvaszába belelökjék, majd puhára főzve felismerhetetlenné tegyék… Az új ember tálcán kínálja majd az országot…”
„Magyar Péter azzal kampányolt, hogy nem lehet az ország egy családi részvénytársaság.
Majd most kinevezte a saját sógorát igazságügy miniszternek.
Abszolút filmszínház.”
Miért, miért?
mert 625 ezer Bruttó után rossz volt a 453 ezer nettó (mocskos fidesz)
sokkal jobb lesz a 415 ezer nettó
és 625 ezer bruttó felett a 371 ezer nettó az igazán pazar lesz ( tiszta tisza)
szalagmunka mellett