A kosárlabdában kevésbé jártasak kedvéért: Németh László játékoskorában 16-szor szerepelt a válogatottban, majd a Testnevelési Főiskola elvégzése után Nagy-Britanniában, Izlandon, Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában edzősködött, volt az angol és a brit (az olimpiákon Nagy-Britannia néven indulnak) és az izlandi férfiválogatott szövetségi kapitánya. 2006-ban és 2007-ben pedig nem túl hosszú ideig az MKOSZ elnöke. 1983 óta Nagy-Britanniában él, kettős magyar és brit állampolgár.

Reggel hatkor az urnáknál

Néhány nappal az április 12-i országgyűlési választások után örömtől elcsukló hangon szólt bele a telefonba.

Végre nem kell szemlesütve sunnyognom odakint Chichesterben, és nem kell eltitkolnom, hogy magyar vagyok. Talán kissé patetikusnak tűnhet, de folyton Petőfitől a Nemzeti dal ötödik strófája ugrik be. A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy híréhez.

Miután tisztáztuk, hogy honnan beszél – Százhalombattáról, magyarországi házából –, rátért április tizenkettedikére. „Újságíróként nyilván tisztában vagy vele, az egy darabból álló minta a statisztikában nem minta, és hát én most a magam nevében szólok – vágott bele. – De rengeteg Angliában élő honfitársammal beszéltem, és nem volt közöttük olyan, aki másképp érzett volna. Jómagam a feleségemmel együtt 11-én hazarepültem, és a magyarországi lakóhelyemen, Százhalombattán adtam le a voksomat, majd kivittem a nejemet a Liszt Ferenc Repülőtérre, és ő azonnal visszarepült, én viszont még maradtam egy pár napot. Sokan választottuk ezt a megoldást a kinti magyarok közül. Fiatalok, idősebbek, kettős állampolgárok és kizárólag magyar útlevéllel rendelkező, de odakint dolgozó honfitársaim.”

László 1983-ban hagyta el az országot, engedéllyel, mert kiengedték, hogy Angliában legyen kosárlabdaedző.

Mégis disszidensnek számítottam, mert úgymond elfelejtettem visszatérni. Csaknem hét évig nem jöhettem haza, szörnyen nehéz hét év volt idegenben, de nem tudtam, itthon mi várna rám. Gondolom, jó nagy rumli. Aztán ahogy gyengült a diktatúra, vettem egy nagy levegőt, és 1989. június 16-án már a Hősök terén hallgattam sok tízezred magammal egy huszonhat éves, szakállas fiatalember gyújtó hangú beszédét. Bátorság kellett hozzá, nem is kicsi. Még most is a fülembe cseng: Ruszkik, haza!

Aztán, ahogy László fogalmaz, bekövetkezett a gengszterváltás. Az első, amelyet szerinte még jó néhány követett. „Sok gengszterváltáson vagyunk túl, nagyon bízom benne, hogy ez a mostani nem az lesz –reménykedett. – Szóval, csodálatos volt az a beszéd, és igen, 1998 és 2002 között is elkötelezett Fidesz-szavazó voltam. Annál nagyobb volt a csalódásom az utóbbi tizenhat évben történteket tapasztalva. Egyre gigantikusabbra nőtt a különbség a két hazám között, merthogy brit állampolgár is vagyok, és büszke brit polgárnak vallom magam, ahogy magyarnak is.”

László nem is annyira az életszínvonalban látja a hatalmas különbséget – persze abban is –, hanem a demokráciafokban. „Idehaza, Magyarországon, eluralkodott a nepotizmus. Ami persze sohasem volt teljesen idegen a néplélektől, de a mértéke… Ez már sokak számára elviselhetetlenné vált. A magántulajdon persze a kapitalista társadalom alapja, a kérdés nem ez, hanem hogy milyen módon jutsz hozzá a tulajdonodhoz. Ami az utolsó hónapokban történt a választási hajrába, az a Fidesz részéről öngólok sorozata volt.”

A Vaslady felismerte, mikor telt ki az ideje

Ismerősünk oda jutott, hogy amikor egy társaságban be kellett mutatkoznia, nem szívesen árulta el, hogy magyar. Szerinte annyira lesújtó volt a vélekedés a 2020-as évek Magyarországáról.

Úgy gondolom, nem mindenért Orbán Viktor a felelős, sok mindenért a környezete is. Neki elsősorban azt lehetett a szemére vetni, hogy ha figyelmeztették is, nem reagált rá. Szemben például Maggie Thatcherrel, a Vasladyvel, minden idők egyik legsikeresebb brit miniszterelnökével. Amikor szembesült azzal, hogy már nem népszerű, önként lelépett, és átadta a hatalmat John Majornek. Ezt bizony átéltem a nyolcvanas évek végén Angliában.

László szerint annak a kínos hangulatnak, ami Magyarországot Angliában – de talán egész Európában – körbelengte, az Orbán-kormány külpolitikája volt. „Van egy tapasztalt osztrák barátom, a badeni kaszinó igazgatója, ő nem értette, hogy miért cimborálunk Putyinnal. Ahogy Parker Borg barátom, az Egyesült Államok egykori izlandi nagykövete sem, akit még akkor ismertem meg, amikor a kilencvenes évek közepén izlandi szövetségi kapitány voltam. Parker fel is hívott engem, és értetlenkedve kérdezte: MI ez?! És tényleg, a külpolitikánk szembement a szövetségi rendszerünkkel, a NATO-val. Van erre egy definíció az alaptörvényünkben, de ezt inkább nem idézem, mert túlságosan erős.”

Ismerősünk, aki a leedsi és a chichesteri egyetemen is oktatott, utóbbin tanszékvezető volt, kitért a gazdaság kérdéseire is. „Az volt a mondás, hogy utolérjük Ausztriát. Persze… Nem akarom szegény Nagy Mártont bántani, hiszen már visszavonult, de ezen csak mosolyogni tudok. Vagy inkább sírni. Teljesen áttekinthetetlenné vált a magyar bár- és nyugdíjrendszer a rengeteg adományozás és jövedelemadó-elengedés miatt. Ahelyett, hogy mindezt bértömegfejlesztésre fordították volna” – javasolta az egyetemi oktató.

László nem titkolta, hogy Angliában is vannak problémák, vannak bizony. Az az ország sem Kánaán.

De nem ám! Csakhogy volt egy óriási különbség: mi, britek, kontrollálhattuk a hatalmat. Amit végül mi, magyarok is megtettünk április 12-én. Most már büszke vagyok a magyar népre, büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, eszembe sem jut eltitkolni a nemzetiségemet. És annak is örülök, hogy mindenféle erőszak nélkül történik az átadás-átvétel. Orbán igazi demokrataként viselkedett a választás éjszakáján, és viselkedik most is. 

Persze Németh szerint gyónásra is szükség lenne a Fidesz leköszönő hatalmasai részéről, de nincsenek illúziói. Gyónás nem lesz. „Azt is óriási dolognak tartom, hogy Magyar Péterék törvénybe iktatják: egy személy legfeljebb kétszer lehet miniszterelnök.”

Németh László lánya, Jenny, hét évig Mark Carney, a Bank of England kormányzója tanácsadója volt 2013 és 2020 között. Annak a Mark Carney-nek, aki jelenleg Kanada miniszterelnöke. „Emlékszem, Carney egyszer fogadta Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét – mondta László. – Matolcsy megajándékozta a saját maga által írt könyvvel, az Amerikai birodalom – a jövő forgatókönyvei című munkával. Carney kiadta Jennynek, hogy olvassa el, és számoljon be neki róla. Jenny a 23. oldalig jutott el, akkor szólt a főnöknek, hogy kidobja a szemétbe, mert ez egy fércmű.”

Azt még megtudjuk, hogy a választások után özönlöttek Izlandról és Angliából a gratulációk. És hogy mennyire nem egyedi László példája, arra itt egy friss tapasztalat. Felhívott egy régesrégi barátom, aki a svájci Gruyere-ben pszichiáter, és ő is hazajött szavazni, és ő is éveket fiatalodott az eredmény hatására.

Ahogy Németh László is.