Borsodi gyökerekkel is rendelkeznek Lengyelország magyar lángoskirályai – videóval
Borsodból indult, dolgozott luxushajón, párjával Békéscsabán telepedett le, ma pedig a magyar lángoskirályokként ismerik őket Lengyelországban. Mázor Erzsébet (Zsó – kérte, így hivatkozzunk rá, mivel legtöbben így szólítják, így ismerik – a szerző) és Lakatos István az elmúlt tizenhat évben szinte minden nagyobb és sok kisebb lengyel városban megismertette a helyieket a ma már hungarikumnak számító étellel, szívük azonban egyértelműen Gdańskba húzza őket ahol a nyaranta megrendezett Dominikánus vásár és a decemberi karácsonyi vásár is elképzelhetetlen mára nélkülük. És a helyiek unszolására februárban megnyitották üzletüket, a Węgierski Lángost.
Fotó: Olvasónktól
Bemutatjuk a lengyelek magyar lángoskirályait
Olvasva a bevezetőt, az olvasóban joggal merül fel a kérdés, na de honnan tudunk mi róluk? Nos, a dolog úgy esett, hogy jelen sorok szerzője februárban két munkahely között úgy döntött, külföldön ünnepli születésnapját. Választása Lengyelországra esett, előbb Varsóba, majd Gdańskba látogatott el. A Balti-tenger partján fekvő városban egy keddi napon sétált a helyi utcákon. Fáradt és éhes volt, miután a délelőtti csavargás során alaposan eltévedt. Itthon már tavaszias volt az idő, ott viszont repkedtek a mínuszok és már két napja havazott. Szóval séta közben, vacogó szájjal, kesztyűs kezét dörzsölgetve látta meg a feliratot: Węgierski Lángos, és azzal a céllal ment be, hogy leteszteli, milyen lángost készíthet egy lengyel ember. Meg hát ahol lángos sül, ott biztos nincs hideg, ugyebár. Aztán ahogy belépett az ajtón, több nap után először magyar szót hallott. Zsóval és Istvánnal egy lángos mellett aztán egy jó órán át beszélgettünk, most pedig telefonon keresemtem meg őket. Zsót értem el, aki kérésemre úgy döntött, történetüket megosztja olvasóinkkal is.
Borsodból indult
Én Gesztelyben születtem, ott is nőttem föl két testvéremmel együtt. A középiskolát pedig Miskolcon végeztem, a 101-esbe jártam (ma Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium), azonban mivel édesanyám nagymamámmal nevelt minket, az általános iskola és a középiskola között egy évet kihagytam, 14 éves koromban elkezdtem dolgozni, a Bajcsy-Zsilinszki utcai néhai tejbüfében, azóta gyakorlatilag folyamatosan dolgoztam, tanulmányaim mellett is
– kezdi Zsó.
A középiskola elvégzése után élt és dolgozott Szombathelyen, majd 1994-ben Angliában próbált szerencsét bébiszitterként. Másfél év után hazatért Miskolcra, és szinte azonnaljelentkezett munkára egy luxushajóra. Mint utólag kiderült: ez változtatta meg életét, hiszen ott ismerkedett meg Istvánnal, akivel azóta is együtt élnek (és dolgoznak), gyermekük, Luca 2004-ben született meg.
Fotó: Tajthy Ákos
Alaszkából Békéscsabára
– Amikor Istvánnal megismerkedtünk, a hajó éppen Alaszkánál járt, nevettünk is, mennyire kicsi, nem csak az ország, hanem a világ is. Pláne úgy, hogy beszélgetés közben, kiderült, hogy apukájának a nagynénje Gesztely mellett, Hernádkakon lakott, aki ismerte az én rokonságomat, szomszédaimat, éppen csak engem nem – meséli mosolyogva Zsó.
A hajón (hajókon) egészen 2003-2004-ig dolgoztak, utána visszatértek Magyarországra és Békéscsabán telepedtek le. „István ott élt, így egyszerűbb volt, ráadásul engem a kisebb városok mindig is jobban vonzottak” – mondta hozzátéve, azóta vállalkozóként dolgoznak: üzemeltettek itthon hitelirodát, autókereskedést, de még internetkávézóval egybekötött DVD kölcsönzőt is.
Lángost a lengyeleknek
Aztán 2010-ben fordult egy nagyot velük a világ, ekkor dolgoztak először Lengyelországban, itt azonban még nem lángost, hanem a lengyelek körében igen népszerű másik hungarikumot, kürtőskalácsot árultak.
Húgom Egerben üzemeltet kürtőskalácsos üzletet huszonöt éve, őt hívta meg a Magyar Kulturális Intézet Varsóba, ahol a főutcán magyar napokat tartottak. Ők azonban nem beszélnek nyelveket, ellentétben velünk, akik jók vagyunk angolból a külföldi munkáink miatt. Segítettünk nekik aztán abban is, hogy a varsói karácsonyi vásárra helyet foglaljunk nekik, illetve ott a munka során is, közben pedig István, a párom, aki nagyon közvetlen ember, megismerkedett a nagykövetség egyik munkatársával Molnár Imre bácsival, aki magyar lángosost keresett Szczawnicába, ebben kérte segítségét: találjon valakit. Mikor István ezt elmesélte nekem, közöltem vele, hogy nem keresünk senkit drágám, hanem ezt mi fogjuk csinálni. Itt kezdődött a mi lángosos sztorink
– mondja Zsó.
Először ott, Szczawnicában árultak lángost, de csak azt követően, hogy megtalálták a tökéletes lángostésztát. Zsó azt meséli, mielőtt belevágtak, két hónapon keresztül mindennap lángost sütött, kísérleteztek. Mint mondta, tették ezt azért, mert kész recepteket nagyon drágán árultak a profik, és nem hitt abban sem, hogy az jó lesz, „azt bizony magunknak kellett tökéletessé tenni”. Két hónap után – folytatja – mikor már már minden „tesztalanyuk” leokézta a lángost, útnak indultak Lengyelországba. Szczawnica után folytatták: az elmúlt tizenhat évben Varsó és Gdańsk mellett árultak Krakkóban Lublinban és még számos nagyobb és kisebb város vásárában is.
Jó ideig a húgomékkal közösen jártuk a vásárokat, és el kell mondjam, sokáig a lángos nem ment úgy, mint a kürtőskalács, azt ugyanis már jól ismerték és szerették a lengyelek, míg a lángost nem. Épp ezért kóstolókat raktunk ki, kétszer két centis kis lángos darabokat, illetve, sózott, fokhagymás tejfölt. Rengetegen megkóstolták és a kilencven százalékuk az első falat után kért is egy teljes lángost. Így tizenhat év távlatában elmondhatom, szinte mindenhol sikert aratott a mi termékünk
– mesélte Zsó.
Fotó: Olvasónktól
Gdańsk, a szerelem
A legnagyobbat talán mégiscsak Gdańskban, itt az utóbbi években már sokan azért várják a Dominikánus vásárt (ami Európa egyik legnagyobb vására és még a II. világháború alatt is megrendezték) és a decemberi karácsonyi vásárt, hogy újból megkóstolhassák a lángosukat, de erről majd később a megszólaltatott magyar lángoskirály még beszél. A Balti-tenger melletti városban Zsó elmondása szerint először 2011-ben jelentek meg, és hatalmas szerencséjük volt, mert első évben rögtön az egyik legjobb helyet kapták meg. Első évben még egy fapados, teljesen alap felszereléssel dolgoztak, de már akkor olyan érdeklődés volt lángosuk iránt, hogy mindennap sorok álltak a sátraiknál.
– Biztosak voltunk benne, hogy ide vissza kell jönnünk és így is lett. Az elmúlt évek során olyan vevőkört alakítottunk ki, akik részben tényleg a mi lángosunk miatt várják a helyi vásárokat, még a helyi sajtóban is jelent meg rólunk cikk, a magyar lángoskirályokként hivatkoztak ránk – meséli Zsó hozzátéve: a gdańskiak a lángosukba, ők pedig Gdańskba szerettek bele.
Elsőre szerelem volt Istvánnak és nekem is. Gyönyörű város, én a turistáktól mai napig is mindig kérdezem, először járnak-e itt. Ha igenlő a válasz, mindig mondom, ide vissza kell jöjj, és a legtöbben bólogatnak is, mondván, ők is így látják. És vissza is jönnek. Így volt ez veled is, ha jól emlékszem
– teszi hozzá Zsó. Utolsó mondatával a februári, a lángosozójukban történt beszélgetésünkre utal. Telefonon megerősítem, így is lesz: június-júliusban megyek.
És jött a Węgierski Lángos
Az üzletbe tehát, ahogyan fentebb említettem, két nappal a nyitásukat követően, február 10-én jártam. Arra a kérdésre, hogyan döntötték el, hogy a vásárok mellett megnyitják saját üzletüket, Zsó azt mondta, tulajdonképpen a törzsvásárlóik nyomására.
– Sokszor a szemünkre hányták ugyanis, miért kell nekik hónapokat várni arra, hogy ismét megkóstolhassák kedvenc magyar ételüket. Sokáig nem mertünk ebbe belevágni, tavalyelőtt végül éppen a helyi albérletünkből sétáltunk a standunkhoz, amikor a piacon megláttunk egy üzlethelyiséget. István rögtön azt mondta, ha valahol kell, itt kell megnyitnunk ezt az üzletet. Végül aztán ilyen-olyan okok miatt nem ott, de a közelében ebben az állomás mellett üzlethelyiségben tudtunk megnyitni, remélve, hogy a helyiek és a turisták is megtalálnak minket – mondja Zsó hozzátéve: a vásárokat már csak a hagyományok miatt sem adják fel.
Fotó: Olvasónktól
A sajtos-tejfölös a favorit
Az utolsó kérdés szinte adta magát: itthon szinte csak a képzelet szab határt mára a lángosok ízesítésének, formájának, de vajon a lengyeleknek mi a kedvencük? A válasz talán nem meglepő: A sajtos-fejfölös-fokhagymás.
Amikor egy lengyel betér hozzánk, mindig a „legmagyarabb” lángost szeretné enni, azt, ami itthon a legnépszerűbb. Ami pedig tapasztalataink a sajtos-tejfölös. Amikor aztán megkóstolják, nem nagyon tudnak betelni az ízével, így legtöbben le is ragadnak ennél
– meséli Zsó zárásként hozzátéve: a lengyelek az édes – lekváros, nutellás lángost is nagyon szeretik.
– Ezektől itthon sokan viszolyognak, de nekik mindig azt szoktam mondani: nem érdemes húzni a szánkat, hiszen a lángosé tulajdonképpen egy kenyértészta, a kenyeret pedig itthon is megeszik lekvárral és nutellával is. A lángosra akkor miért ne tehetnének, ha ők úgy szeretik. Nagyjából olyan az ízük így édesen, mint egy fánknak – zárja gondolatait Zsó.
