Botrány a szerb határnál, Irán fenyegetése, ceaușescuzás

663121005 4378945202388143 3118485794614541879 n

Ezek történtek húsvétkor

SZERBIA

Aleksandar Vučić bejelentette, hogy robbanóanyagot találtak a Szerbiát és Magyarországot összekötő gázinfrastruktúra közelében. (Már korábban jelezték Vučićnak, hogy előfordulhat egy, a magyarkanizsai esethez hasonló esemény.) Buda Péter azt mondta, a határ szerbiai oldalán tervezett hamis zászlós műveletről már korábban tudni lehetett kiszivárgott információk alapján, Magyar Péter pedig azt nyilatkozta, hogy ha Orbán kampánycélra használja ezt a provokációt, az nyílt beismerése lesz annak, hogy hamis zászlós műveletről van szó.

Forrás: Orbán Viktor/Facebook

Az elmúlt évtizedben évente legalább egyszer attól hangos a szerb sajtó, hogy „ismeretlen elkövetők” robbanószereket és fegyvereket helyeztek el zsákokban, autókban vagy épp az elnöki rezidencia közelében, most a szerbek által már jól ismert „ismeretlen elkövetők” magyar irányban próbálták megsegíteni Orbán kampányát.

Orbán alig bírta kinyitni a szemét, úgy jelentette be, hogy indul a szerb határra. A délelőtt a Török Áramlat kiskundorozsmai belépési pontján tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy annyira abszurd az a felvetés, miszerint a szerbekkel és az oroszokkal játszott volna össze egy hamis zászlós műveletben, hogy akár „Marslakók” is állhatnának mögötte.

  • Szijjártó: Katonai védelem alá helyezzük a Török Áramlat teljes magyarországi szakaszát.
  • Az ukrán kormány szerint Kijevnek nincs köze a szerbiai gázvezeték közelében talált nagy erejű robbanóanyaghoz.
  • Megszólalt a Kreml a szerbiai gázvezeték ügyében, Orbánhoz hasonlóan ők is csak utalgatnak Ukrajnára.

VÁLASZTÁS

Az ukrán pénzszállítók és Szabó Bence ügyében sincs olyan dokumentum, ami a kormánypárt állításait igazolná – mondta Laczó Adrienn ügyvéd a 444-nek.

Fotó: Németh Dániel/444

Ez nem fair, mert sokkal jobb szónok vagyok, mint Ceaușescu valaha volt – mondta Orbán Viktor, amikor a Mandiner műsorában a győri szereplés után készült mémekről kérdezték.

Lezárják fél Budapestet, mert jön az amerikai alelnök kampányolni a Fidesznek, egy nappal az esemény előtt is toboroztak nézőket.

  • Rákay Philip: Készítsetek álló módban videót, amiben elmondjátok, hogy miért szavaztok Orbán Viktorra!
  • Orbán a Citadella átadóján az orosz energia fontosságát emlegette, az avatón nem mert a budapestiek elé állni.
  • Fideszes feliratú óriássonkatállal kíván szép húsvétot a több tízmilliárdos támogatásokról döntő Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság belügyes vezetője.
  • Rogán a Bayer Show-ban azt mondta, a választás után kemény időszak jön, meg fogják őket támadni.
  • Nagyjából ugyanannyian szavaznak a fővárosban átjelentkezéssel, mint négy éve.
  • „13-án keressél magadnak egy másik országot, baszd meg” – mondta Pócs János egy tiszásnak.
  • Tóth Vera arról posztolt, hogy tiszás.
  • A Tisza Párt a Batthyány téren fogja várni az eredményt.

BELFÖLD

A Bagázs Közhasznú Egyesület azon dolgozik, hogy a nagyon nehéz körülmények között induló embereknek jobb esélyeik legyenek az életben – megnéztünk, hogy néz ki ez a munka.

Egy kutató névvel és arccal lenyilatkozta, hogy a kormány a szakmai kutatói pályázatokba is belenyúl politikai okokból. Felsőbb utasításra leállított vizsgálatról, a kormánynak kellemetlen megállapítások átírásáról és a NER-ellenségekre kiszabott túlzó büntetésekről beszélt a GVH vezető közgazdásza is.

Hivatalosan is elindítja magyarországi fióktelepét a Revolut, a várható változásokra több mint kétmillió hazai ügyfélnek kell majd tudatosan odafigyelnie.

  • Marco Rossi szerint reálisan ki kellett volna jutnia a vébére a magyar válogatottnak.
  • Az Orbán családban 20 ezer forintot kap locsolásért egy 2,5 éves kisgyerek.

KÜLFÖLD

Van két állandó dolog a nyugati civilizáció történetében: a háborúról és az árakról a zsidók tehetnek. Az antiszemitizmus gerjesztése a hibáikkal szembenézni képtelen amerikai választóknak és politikusoknak jön most a legjobban. Az izraeli kormány = zsidók egyenlet évek óta tartó sulykolása az előbbiek részéről pedig most üt vissza igazán az utóbbiakra.

Fotó: EVELYN HOCKSTEIN/AFP

Hegyet mászott, hasadékban rejtőzött az iráni fejvadászok elől, miközben a CIA elterelő műveletet indított: közzétették az amerikaiak a lelőtt F-15-ös tisztjének megmentésének történetét.

Trump Iránnak: Nyissátok meg a kibaszott szorost, ti őrült gazemberek, különben pokollá teszem az életeteket! Izrael megölte az Iráni Forradalmi Gárda hírszerzésének vezetőjét, Irán visszautasítja a tűzszüneti javaslatokat.

  • Az oroszok Odesszát támadták, Zelenszkij szerint a húsvéti eszkalációt választották az ünnepi tűzszünet helyett.
  • Több mint 11 ezer új aszteroidát fedezett fel a világ legnagyobb kamerája.

KULTÚRA

  • Telt házzal tért vissza a drogtörvény miatt bezáratott Turbina.
  • A brit miniszterelnök „aggasztónak” tartja, hogy Kanye West egy londoni fesztiválon lép fel.
  • És megint volt Borízű hang is.

2 Responses

  1. Kálmán meg írja ki, mennyit síbolt az „elműltnyócév”-ben a közösből . . .

  2. „Orbán rezsimjének megmentését célzó műveletről van szó” – véli az állítólagos vajdasági terrortámadásról a Belgrádi Biztonságpolitikai Központ kutatási igazgatója

    A Belgrádi Biztonságpolitikai Központ kutatási igazgatója úgy látja, azért van eltérés abban, amit Orbán és Vučić a saját nyilvánosságuk felé kommunikálnak, mert a szerb elnöknek nem érdeke, hogy a Nyugaton puszta bábként jelenjen meg Orbán és Putyin kezében. „Ezért ez a lavírozás ezekben az ügyekben” – tette hozzá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű