Olasz kutatók nagy felbontású, 3D-s digitális térképezési technológiák és fordított modellezés segítségével valószínűsítették egy eddig vitatott, ókori „sorozatlövő” fegyver, a polübolosz (ismétlő nyílvető) használatát Pompeji Kr. e. 89-es római ostroma során – derül ki a Heritage című tudományos folyóiratban megjelent legújabb tanulmányból.
Korábban
A római hadvezér, Lucius Cornelius Sulla csapatai által végrehajtott ostrom fizikai nyomai – a Vezúv Kr. u. 79-es vulkánkitörésének köszönhetően konzerválódva – máig láthatók Pompeji északi városfalán. Míg a nagyméretű, kerek kőgolyók okozta körkörös kráterek eredete régóta ismert, Adriana Rossi és a SCORPiò-NIDI projekt interdiszciplináris kutatócsoportja (Campaniai Egyetem, Bolognai Egyetem, Milánói Politechnikum) most a Vezúv-kapu és a Herculaneum-kapu (Porta Ercolano) közötti falszakaszon található, eddig marginálisan kezelt, apró, legyező alakban elhelyezkedő bemélyedéseket vizsgálta.
A kutatók roncsolásmentes eljárásokkal (fotogrammetria, strukturált fényű 3D szkennelés) milliméteres pontosságú digitális másolatokat készítettek a falakról. A reverz modellezés és a virtuális „negatív formák” elemzése kimutatta, hogy ezek a kis méretű, négyszögletes profilú, egymáshoz nagyon közel, íves alakzatban elhelyezkedő lyukak nem származhatnak sem kőgolyóktól, sem parittyakövektől, sem pedig egyedi lövéseket leadó hagyományos ostromgépektől. A nyomok – és a becsapódások eltávolított kőzetvolumenből számított kinetikai energiája – egyértelműen fémhegyű nyilak gyors egymásutánban leadott, rögzített tengelyű sorozatára utalnak.
A polübolosz (amelynek feltalálását az alexandriai Dionüsziosznak tulajdonítják) egy láncmeghajtású, beépített tárral rendelkező, torziós rugórendszerrel működő ismétlő fegyver volt. Működését a bizánci Philón (Kr. e. 3. század) részletesen leírta Belopoeica című hadmérnöki traktátusában. Philón maga is bírálta a fegyvert, mondván: mivel a gép nem szórja a lövedékeket, hanem egy szűk ívben, szinte ugyanarra a pontra lő, egyetlen mozgó célpontra pazarol el sok nyilat.
Paradox módon éppen ez az ókori kritika szolgáltatta a legfontosabb bizonyítékot az olasz kutatóknak. A Pompeji falain dokumentált, az egykori gyilokjárók és toronyajtók (ahol a védők egy-egy pillanatra felbukkantak) magasságában sorakozó sűrű, egymást átfedő találati nyomok tökéletesen egybevágnak Philón leírásával. Mivel a fegyver akár 100 kilogrammot is nyomhatott, lehetetlen lett volna minden egyes lövés után újra célozni vele; a szoros szóráskép egyértelműen az automatikus láncmechanizmus folyamatos működésének eredménye, ahol a fegyver enyhe visszarúgása vagy a rögzítés minimális elmozdulása hozta létre a sugaras mintázatot.
A tanulmány történelmi kontextusba is helyezi a fegyver megjelenését. Sulla, aki Kr. e. 96-ban a hellenisztikus hadmérnöki központnak számító Rodoszt is magába foglaló Kilikia tartomány kormányzója volt, közvetlen hozzáféréssel rendelkezett a legfejlettebb görög katonai technológiákhoz. A kutatás bizonyítja a római hadsereg kivételes adaptációs képességét: a Sulla vezette légiók a szövetséges háború (Bellum sociale) során nemcsak átvették, hanem ostromkörülményekre optimalizálva hatékonyan alkalmazták is a hellenisztikus világ legkifinomultabb ismétlőfegyverét Pompeji falai alatt.
