Ma eltemettük Orsolyát. Én így búcsúztam tőle, ezeket mondtam:
Dr. Péter Orsolya Márta hamvainál állunk. Életének 59. évében halt meg. Jogász volt, egyetemi oktató. 23 évig tanított római jogot a Miskolci Egyetem Jogi Karán, 8 évig ő vezette a tanszéket. 13 évig Budapesten a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Magatartástudományi Intézetének volt vezetőoktatója.
Nekem szomszédom, egyetemi tanítványom volt, majd kollégám lett.
Megdöbbentett halálának híre. Nem akartam elhinni. Fájt, mikor bizonyossá vált, hogy igaz a hír.
Aztán rájöttem, hogy van sokkal fontosabb hír a halála hírénél, nevezetesen az a hír, hogy élt.
Meghalt egy ember, de élt egy ember. Meghalt Péter Orsolya. De Péter Orsolya élt. Nemcsak biológiai értelemben. Nemcsak azért, mert lélegzett, evett, mozgott. Emberhez méltó, igazi életet élt. Autentikus életet, a maga legsajátabb, csak rá jellemző életét. Alkotott, alakított, jobb lett általa a világ. Mitől vált ilyenné az ő élete? Attól, hogy kiteljesítette, megvalósította, megmutatta a csak rá jellemző világát, a lehető legjobb önmagává vált, jól sáfárkodott a rábízott talentumokkal. Kapott talentumokat bőségesen. Tehetséget, képességeket, készségeket, jó tulajdonságokat. Ám a talentumok önmagukban kevesek lettek volna. Mindannyian kapunk talentumokat, ha nem is azonos mértékben. Ám sokan fel sem ismerik a talentumaikat, mások elrejtik, mélyen a földbe ássák, vagy elherdálják, eltékozolják. Esetleg annyit hasznosítanak, amennyit nagyon muszáj, éppen csak, tessék-lássék. A leggyakoribb hiba talán a talentumok hasznosításának elhalogatása. Nem adják fel tehetségük kibontakoztatását, képességeik fejlesztését, csak elhalogatják. Majd egy kicsit később… Úgy tesznek, mintha végtelen idő állna rendelkezésükre, mintha örökké élnének. Orsolya nem halogatott, Ő az időben élt. Nemcsak az órával mérhető időben, hanem az igaziban. Heidegger szerint az idő visszaszámlálás a halálunktól. Nem tudjuk, hogy mikor halunk meg, de azt tudhatjuk, szembesülnünk kellene vele, hogy előbb vagy utóbb meghalunk. Életünknek elválaszthatatlan része az, hogy meghalunk. Gondolatban előre futhatunk a saját halálunkhoz. Felismerhetjük, hogy a halálunk csak a miénk lesz, halálunkban nem leszünk mással helyettesíthetők, pótolhatók, halálunkban nem igazodhatunk másokhoz, halálunk nem lesz elhalogatható. Halálunk pillanatában felidézzük majd az életünket. Milyen szomorú lenne akkor rádöbbenni, hogy elmulasztottuk megélni, elhalogattuk az igazi életünket. Orsolya nem halogatott. Mindent időben tett meg. Időben megismerte önmagát, megválasztotta, hogy milyenné akar válni, és keményen dolgozott, tett azért, hogy olyan legyen. Igen, az ő élete minta arra is, hogy mennyi mindent kell tennünk azért, hogy gyümölcsöző életet éljünk, olyat, ami sokak javát szolgálja, és a saját javunkra van. Olyan életet élni, amiben sokan örömüket lelik, és mi is örömünket leljük, boldogok vagyunk. A tehetség mellett kellett ezekhez a bátorság, a választani tudás, az akaraterő és nagyon sok munka, nagy szorgalom.
Magam előtt látom Orsit kislányként, ahogy két vastag copfba font szép, barna hajával, hátán az iskolatáskájával ment az ablakunk előtt a Szilágyi Dezső utcai általános iskolába, ahová korábban én is jártam. Aztán a Földes Ferenc Gimnázium diákja lett, ahogy az voltam én is. Majd a jogi karra jelentkezett, ő a miskolcira, én annak idején a pécsi jogra jártam. Amikor Orsi másodéves lett, akkor én tanítottam nekik a szociológiát. Vizsgázott is nálam Orsi, a legitimációt húzta. Akkoriban én a politikai hatalom legitimitását kutattam, szinte senkinek a feleletét nem tartottam elég jónak. Orsi azonban mindent tudott. Azóta se volt olyan vizsgázóm, aki túl tett volna az Orsi vizsgáján. De nemcsak szociológiából tudott mindent, hanem feltehetően az összes többi tárgyból is. A római jog különösen vonzotta, érdekelte. Nemcsak a jog, hanem az ókori kultúra, az akkor élt emberek életvitele, a római jellem. Tudása, tehetsége feltűnt Zlinszky János professzor úrnak, így Orsi az ő tanszékén kezdhette jogi, és egyben oktatói pályáját. Huszonhárom évig tanított a Miskolci Egyetemen Római Jogot, 8 évig ő vezette a tanszéket. Köztudott, hogy a jogászképzésben a római jog jelenti a vízválasztót. Orsi jogászok sokaságát tanította erre a tárgyra. Magasra tette a mércét, sokat követelt, sokat várt el. Ő ezzel tisztelte meg a hallgatóit, és mindenki mást. Sokat követelt, sokat várt el önmagától, és mindazoktól, akik igényt tartottak az elismerésére, a szeretetére, adott esetben a sikeres vizsgára. Soha senkit nem alázott meg kegyelemkettessel, könyörületből való átengedéssel. Sokat adott és sokat követelt. Tudta, hogy igazi értéke csak annak van, amiért erőfeszítéseket teszünk. De nem bántotta azokat sem, akik nem mentek át a vizsgán, akik könnyűnek találtattak. Emlékszem, hogy annak idején a mi római jog professzorunk üvöltözött, könyveket dobált, személyes sértésnek vette, ha valaki nem készült fel alaposan az általa oly sokra becsült, és olyan egyszerűnek, logikusnak, világosnak tartott tárgyból. Orsi cukorral kínálta vizsgázóit. Nyugtatta őket, próbálta a lehető legtöbbet kihozni belőlük.
Igen, mindig, mindenből és mindenkiből, legfőként önmagából: a lehető legtöbbet, a legjobbat akarta kihozni. Jog és erkölcs, tudomány és széles értelemben vett kultúra. Így, együtt. Hogy szép, kerek legyen a világ. Jó legyen benne az élet.
Így élt. Aztán hirtelen radikális váltásra szánta rá magát. A Miskolci Egyetemről átment Budapestre a Semmelweis Egyetem Orvostudományi Kara Magatartástudományi Intézetébe tanítani, kutatni.
Orsi hét nyelven beszélt. Nemcsak átvitt értelemben, hanem valóságosan, a magyaron kívül 7 idegen nyelven. Angolból és olaszból felsőfokú nyelvvizsgája volt. Angolból fordítói diplomát is szerzett. Francia és orosz nyelvből középfokú nyelvvizsgával rendelkezett, olvasott-írt-beszélt németül, spanyolul, latinul. Nyilván kellett adottság, jó nyelvérzék ehhez, de kellett sok tanulás, erőfeszítés, szorgalom, munka. Így volt ez minden más vonatkozásban is.
Orsi sok időt töltött külföldön. Kutatott ösztöndíjasként, sokfelé volt vendégoktató, konferenciákon, kongresszusokon tartott előadást. A nápolyi egyetemen 6 éven át évente 5-5 hónapot töltött. Mindig haza jött, mindig Miskolcra jött haza, itt volt itthon.
Amikor Budapestre ment dolgozni, nem költözött oda. Miskolcon lakott továbbra is, a szeretett szülői házban. Ott, ahol már nagyszülei is éltek, ahol édesanyja, Márta néni, aki az egyetemi könyvtárban dolgozott, és édesapja, aki a Miskolci Egyetem Kohómérnöki Karának professzora volt, felnevelték őt. Szülei halála után egyedül élt ott tovább. Szerette a kertjüket. Szeretett beszélgetni hatalmas fenyőfáikkal, ahogy mondta: éppen ezért nőttek olyan nagyra. Fontos volt számára, hogy ne óracsörgésre ébredjen, hanem a madarak dalára. Szerette az állatokat. A puli kutyájukat, a cicáját. Mások állataira is figyelt. Képes volt éjszaka közepén felkelni, kimenni megvigasztalni a szomszéd kölyökkutyáját, ha az éppen magányosan sírdogált.
Nem zárkózott be a tudományok elefántcsonttornyába. Sokdimenziós életet élt. Egyszer úgy találkoztam vele, hogy egy kosár epret vitt haza a piacról. Befőzöm, mondta, és eperbefőttet viszek majd karácsonyi ajándékba a barátnőméknek, barátaimnak. Láttam a mosolyán, hogy előre örül a megajándékozottak majdani örömének. Fontos volt számára az öltözködés. Többnyire kézműves ruhákat viselt. Mondta, hogy szeretné megmutatni a barátnője lányának, hogy lehet másként is, nem muszáj az aktuális divatot követve, futószalagon gyártott, plázákban vásárolt ruhákban járni. Emlékszem, hogy mennyire megosztotta tanítványait a hátizsák viselésével. Ő a hátizsák divatba jövetele előtt is azt hordott. Némelyek megbotránkoztak rajta, másoknak éppen egyediségével imponált. Nem volt autója, vonattal és autóbusszal közlekedett. Szeretett biciklizni.
Egy időben Cseh Tamás klubot vezettem a Miskolci Egyetem Könyvtárában, Szendi Attila főigazgató felkérésére, az ő együttműködésével. Orsi már Pesten dolgozott, de eljött, amikor tehette. Hallgattuk Cseh Tamás dalait, és beszélgettünk életünk fontos kérdéseiről. Itt mesélt arról, hogy milyen nagy élmény számára a számítógépen dolgozás. Elmondta, hogy milyen szenvedés volt a hagyományos írógépen írnia, mivel azzal nem tudta követni gondolatai sebességét. A számítógép megoldja ezt. Igen, gyorsan, hatékonyan, eredményesen akart dolgozni. Mint aki tudja, hogy ideje véges, jól kell hasznosítania, jól kell sáfárkodnia. Szintén a Cseh Tamás klubban történt, hogy az egyik alkalommal arról beszéltem, hogy a saját, igazi életünkhöz mennyire fontos a Jelentős Másik. Az, hogy legyen legalább egy olyan szempár, melyben olyannak látjuk magunkat tükröződni, amilyenné válni szeretnénk. Ez inspirálhat, adhat erőt ahhoz, hogy valóban olyanokká váljunk. Orsi nem értett ezzel egyet, Ő úgy vélte, hogy az ember pozitív identitásának, autentikus életének elegendő alapja önmaga, nincs szükség külső megerősítésre.
Egyszer arról beszélgettünk, hogy ki mit szeretne a legjobban elérni az életében. Orsi azt mondta, hogy ő azt szeretné, hogy rendben legyen a kertje.
Aztán megjelent Orsi életében a Jelentős Másik. Egy olyan társ, akivel nagyon sokat jelentettek egymásnak. Minden megváltozott Orsi körül. Társa kezének munkája nyomán rendezetté lett a kert, teljesült az álom. Jó volt őket együtt látni, a két összeillő embert.
Szép nyári estéken színes lampionok fénye világította be a kertet. Ők ültek a kerti asztalnál, nézték a lampionok fényét, és bizonyára a csillagokét.
Orsi egész életében tanított, méghozzá fontos dolgokat. Jogot, etikát, a karácsonyi ajándékba kapott eper ízének élvezetét, és azt a szeretet, mely a bármit elfogadás helyett: komoly követelményeket támaszt, elvár, nagy teljesítményre sarkall, inspirál. Szeretet, mely arra biztat, hogy válj a lehető legjobb önmagaddá.
Tanuljunk dr. Péter Orsolyától létbátorságot! Kövessük azt a mintát, amit az autentikus életre vonatkozóan ad nekünk. Tanuljuk meg kiteljesíteni a bennünk rejlő világunkat, sáfárkodjunk jól a ránk bízott talentumokkal. Éljünk gyümölcsöző életet: mások javára és a magunkéra, a mások örömére és a magunkéra. Váljunk a lehető legjobb önmagunkká!
Örüljünk, hogy Péter Orsolya élt, közöttünk élt, és így élt, ahogy élt.
Köszönöm Orsi, hogy ismerhettelek.
Egy válasz
Vizsgáztam nála. Nem szerettem őt. Kemény volt és igazságtalan. A lányokat simán kirúgta a vizsgáról, ha sminkelve voltak.