Zártkertnek számít a Balaton-felvidéki szőlőhegy és a miskolci Lyukóvölgy is, hogy
csak a két szélső példát említsem, ebből kifolyólag nehéz egységes fejlődési pályákról beszélni a 2020 utáni időszakot követően is.
Ma Magyarországon százezernél is többen élnek a sok tekintetben rendezetlen zártkertekben, melyeknek egy része etnikailag is szegregált terület. De kik, hogyan és miért élnek ezeken az átmeneti tereken főleg a nagyvárosok peremvidékén? A kérdés környezeti vonatkozásairól is beszélgettünk Vigvári András szociológussal, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének tudományos munkatársával.
Zártkert-Magyarország című kötetéhez 2017-19-ben kutatott. Mi történt azóta?
Habár a kutatásomat a pandémia kitörése előtt lezártam, azóta is többször kilátogatok a terepemre, ahol a kutatásomat végeztem. Az azóta történt tendenciákra mégis inkább csak hipotéziseim vannak. Egyértelmű, hogy a Covid-19 járvány jelentős fordulat a zártkertek lakhatási hasznosításában: feléledtek a második otthonnal kapcsolatos vágyak, tervek, a természetközeliség is felértékelődött főként a középosztály körében. Én azonban azt gondolom, hogyha a szélesebb társadalmi csoportok költözéseit nézzük, továbbra is a lakhatási folyamatok mozgatják a zártkertbe költözést. De természetesen zártkert és zártkert között is óriási különbségek van: zártkertnek számít a Balaton-felvidéki szőlőhegy és a miskolci Lyukóvölgy is, hogy csak a két szélső példát említsem, ebből kifolyólag nehéz egységes fejlődési pályákról beszélni a 2020 utáni időszakot követően is.
