Szép ez a fotó… Háttérben a krasznahorkai vár, az országút mellett pihenőt tart egy kisebb társaság. Kicsit kopott a kép, de talán felismerik a pótkerék mellett feltűrt nadrágszárral üldögélő urat. Igen, ő az, a költő, Radnóti Miklós, illetve akkor még Glatter Miklós. Még kortalan kamasz, még csupaélet.
A húszas és a harmincas években többször is járt Gömörben, ez a kép valószínűleg valamelyik családlátogatás során készült.
A szunyókálásra csábító tankönyvek rideg közlése szerint születésekor egyszerre vesztette el édesanyját és ikertestvérét is. Viszont ha fapados irodalomóra helyett a szív irányából közelítünk, máris megértjük az alábbi négy sort:
„…Mögöttem két halott,
előttem a világ,
oly mélyről nőttem én,
mint a haramiák…”
Túl nehéz hátizsák ez egy gyereknek, de 11 éves korában a sors még rápakol egy újabb adagot: meghal az apukája is.
Az árva kisfiút az anyai nagybácsi, Grosz Dezső, és felesége, Bruckner Jolán veszi magához. Ők Budapesten élnek, Jolán testvérei viszont a dimbes-dombos Dobsinán, ezért ha úgy hozza a lehetőség, több napos rokonlátogatásra indulnak Gömörbe.
Az itt töltött idő alatt keresztül-kasul bejárja a környéket, bandázik a Bruckner-gyerekekkel, később lelkét és költői világát táplálja a pazar természeti környezettel.
Hát erről mesél ez a fekete-fehér pillanat…
(A költőnek nem ez az egyetlen gömöri kötődése, hiszen vezetéknevét is a szép hangzású település, Nemesradnót ihlette, – valamikor itt élt nagypapája, Glatter Jónás.)
