Miskolc. Állami kitüntetésben részesültek, fogadták őket

aug20 koszontes 20250829 rp 11.jpg
aug20 koszontes 20250829 rp 10.jpg
aug20 koszontes 20250829 rp 03.jpg
aug20 koszontes 20250829 rp 02.jpg

Az eseménynek az Avasi kilátó kávézó adott otthont, ahol Tóth-Szántai József polgármester, Matiscsák Éva alpolgármester és dr. Senviczki Erika jegyző méltatta a díjazottakat. A városvezetők hangsúlyozták: a kitüntetettek munkájukkal, szakmai alázatukkal és példamutatásukkal öregbítik Miskolc hírnevét, és értéket teremtenek a közösség számára.

A köszöntésen jelen volt dr. Szolyák Péter, a Herman Ottó Múzeum igazgatója, Kovácsné Fecz Csilla, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának igazgatója, prof. dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora, dr. Kissné Gonda Erika, az Eszmék és Értékek Alapítvány és a Bárczay Alapítvány Miskolc és Környéke Fejlesztéséért elnöke, valamint Boncsér Gábor, a Számadó Zenekar művészeti vezetője, tanár és a Tradíció Edukáció Alapítvány elnöke. Jelen volt továbbá dr. Tóth Arnold, a Herman Ottó Múzeum osztályvezető főmuzeológusa, Vizsolyiné Kozma Mónika Andrea, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság főügyintézője és Viszóczky Ilona, a Herman Ottó Múzeum etnográfusa is.

– Természetesen jól esik a kitüntetés, de nemcsak az én sikerem, hanem a kollégáimé is. Együtt értük el mindazt, amit most elismertek. Inspiráló ez a díj, ugyanakkor felelősséggel is jár: más érzés, amikor az ember munkáját már elismerik – fogalmazott dr. Szolyák Péter, aki kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült.

minap.hu infó

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű