Igéret cunami az új bérlőtől. 2019-ben is mindenkik lelkes volt

Arról, hogy ki nyerte az Avasi Kilátó kávézójának és a Bortanyának az üzemeltetési jogát – a pályázó kérésére – nem nyilatkozik a Holding, mivel még a szerződéskötés maga nem történt meg – így egyelőre nem hivatalos a megállapodás.

Az egyeztetések alapján fény derült viszont a pályázó elképzeléseire – melyeket a városvezetés terveivel összhangban szeretne megvalósítani.

– A Bortanya épülete nyit majd meg elsőként, apróbb belső ráncfelvarrást követően új bútorzattal, exkluzív étel- és italkínálattal várja majd az igényesebb környezetet és meghitt beszélgetéseket, jó hangulatú rendezvényeket kereső vendégeit – mondta lapunknak Prokaj Tamás, a Holding ingatlangazdálkodási igazgatója, aki beszélt arról is, hogy az Avasi Kilátó második emeleti presszószintjének belső kialakítása is azonnal megkezdődik a birtokbavételt követően.

– A tervezett enteriőr világos, letisztult és elegáns, az épület kontúrjával maximális összhangban lévő, a vendégeket a panorámához méltó exkluzív italok és snackek várják majd a tervek szerint már tavasztól, akár az év minden napján.

A tervek szerint a kilátó tövében lévő átrium étteremként, rendezvénytérként és egy olyan egyedülálló komplexumként üzemelhet, mely illeszkedve a környezethez.

2019-ben is mindenkik lelkes volt

 

Újjászületett a miskolci Bortanya

|

bortanya miniA Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyén található vendéglátóhely a „Történelmi Avas turisztikai fejlesztése” című projekt részeként újult meg, bruttó 153 millió forintból. Az épületben kialakítottak egy földszinti látogató központot is.

 

A megújult Bortanya különleges helyszínen található, hiszen szinte Miskolc belvárosában, az Avas-hegy oldalában várja a vendégeket. A területen több mint nyolcszáz pince és borház található, nem egy többszáz éves. A Bortanyát a hozzá tartozó pincerendszerrel 2015-ben vásárolta meg a miskolci önkormányzata azzal a céllal, hogy az avasi borkultúra bemutatására alkalmas turisztikai központot hozzon létre.

A Bortanya felújításához szükséges forrást a „Történelmi Avas turisztikai fejlesztése” című projektből biztosította a város. Az épületben kialakítottak egy földszinti látogató központot, amely konferenciákon kívül rendezvények, valamint kiállítások helyszíne is lehet.

bortanya 01

Kriza Ákos polgármester a megnyitón

Kiépítettek egy úgynevezett befejező konyhát is, amely a bor és gasztronómia élvezetéhez biztosít megfelelő kiszolgáló helyiséget. A látogatókat hangulatos fogadótér várja. A mindig is borozóként üzemelő épületrésznek visszaadták eredeti funkcióját, az egyes számú pinceágban pedig kiállítást rendeztek be, amely az avasi borkultúra tárgyi, írásos és fotódokumentációs, interaktív megismerésére biztosít lehetőséget.

Fotó: miskolc.hu

6 Responses

      1. Mi lenne velünk így tavasz előtt, ha nem lenne egy frusztrált seggnyaló, aki csak taknyosozni tud, mert sem esze, sem becsülete nincs. Szerencsére elég nagy a dromedár valaga, tud belőle táplálkozni bőven.

  1. A röhögőgörcs nem engedte

    „BESZÁMOLÓ A FÜGGETLENEK A SZINVA VÁROSÁÉRT EGYESÜLET SZOCIÁLIS SZAKMAI MŰHELYÉRŐL
    Miskolciak a Miskolciakért címmel Szociális Szakmai Műhelymunka kezdődött 2019.07.18-án. A műhelybeszélgetésen Miskolcon élő és dolgozó szakemberek voltak jelen, akik azokat a központi kérdéseket, feladatokat gyűjtötték össze, amelyek jelenleg a legégetőbb problémák és gyors megoldásra van szükség. Olyan témák ezek, amelyek az önkormányzat hatáskörébe tartoznak, azonban valódi előrelépés nem történt az elmúlt időszakban. A szociális szakemberek…
    OLVASS TOVÁBB
    CIVILEK A SZINVA VÁROSÁÉRT
    A város, ahol élünk, amit az otthonunknak nevezünk, több mint házak, utcák és terek összessége. Ez a város a mi történetünk, a mi életünk. Nekünk az utcák, a házak, a sarkok és a kapuk történetet mesélnek szerelmekről és szakításokról, kalandokról, boldog és boldogtalan pillanatokról. Miskolc a közös ügyünk. Jövőjét – jövőnket – mi határozzuk meg.…
    OLVASS TOVÁBB”

  2. Milyen mérnökváros ez?
    Az Avasi Kilátó egyik lépcsősorára képtelenek összeállítani két munkahengerből (előlap, hátlap nyit, zár) 4 db Molnárkocsi lépcsőjáró kerékből , tetszőleges hajtásból ,némi vasszerkezeti anyagból egy kulturált személy- teherfelvonót a mozgásukban korlátozottak és a kilátó presszó alkalmazottak számára.

    Paszmeg! Keressetek már valami öreg digépes lakatost. Megcsinálja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű