Igéret cunami az új bérlőtől. 2019-ben is mindenkik lelkes volt

Arról, hogy ki nyerte az Avasi Kilátó kávézójának és a Bortanyának az üzemeltetési jogát – a pályázó kérésére – nem nyilatkozik a Holding, mivel még a szerződéskötés maga nem történt meg – így egyelőre nem hivatalos a megállapodás.

Az egyeztetések alapján fény derült viszont a pályázó elképzeléseire – melyeket a városvezetés terveivel összhangban szeretne megvalósítani.

– A Bortanya épülete nyit majd meg elsőként, apróbb belső ráncfelvarrást követően új bútorzattal, exkluzív étel- és italkínálattal várja majd az igényesebb környezetet és meghitt beszélgetéseket, jó hangulatú rendezvényeket kereső vendégeit – mondta lapunknak Prokaj Tamás, a Holding ingatlangazdálkodási igazgatója, aki beszélt arról is, hogy az Avasi Kilátó második emeleti presszószintjének belső kialakítása is azonnal megkezdődik a birtokbavételt követően.

– A tervezett enteriőr világos, letisztult és elegáns, az épület kontúrjával maximális összhangban lévő, a vendégeket a panorámához méltó exkluzív italok és snackek várják majd a tervek szerint már tavasztól, akár az év minden napján.

A tervek szerint a kilátó tövében lévő átrium étteremként, rendezvénytérként és egy olyan egyedülálló komplexumként üzemelhet, mely illeszkedve a környezethez.

2019-ben is mindenkik lelkes volt

 

Újjászületett a miskolci Bortanya

|

bortanya miniA Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyén található vendéglátóhely a „Történelmi Avas turisztikai fejlesztése” című projekt részeként újult meg, bruttó 153 millió forintból. Az épületben kialakítottak egy földszinti látogató központot is.

 

A megújult Bortanya különleges helyszínen található, hiszen szinte Miskolc belvárosában, az Avas-hegy oldalában várja a vendégeket. A területen több mint nyolcszáz pince és borház található, nem egy többszáz éves. A Bortanyát a hozzá tartozó pincerendszerrel 2015-ben vásárolta meg a miskolci önkormányzata azzal a céllal, hogy az avasi borkultúra bemutatására alkalmas turisztikai központot hozzon létre.

A Bortanya felújításához szükséges forrást a „Történelmi Avas turisztikai fejlesztése” című projektből biztosította a város. Az épületben kialakítottak egy földszinti látogató központot, amely konferenciákon kívül rendezvények, valamint kiállítások helyszíne is lehet.

bortanya 01

Kriza Ákos polgármester a megnyitón

Kiépítettek egy úgynevezett befejező konyhát is, amely a bor és gasztronómia élvezetéhez biztosít megfelelő kiszolgáló helyiséget. A látogatókat hangulatos fogadótér várja. A mindig is borozóként üzemelő épületrésznek visszaadták eredeti funkcióját, az egyes számú pinceágban pedig kiállítást rendeztek be, amely az avasi borkultúra tárgyi, írásos és fotódokumentációs, interaktív megismerésére biztosít lehetőséget.

Fotó: miskolc.hu