Hogy mik vannak? A minap.hu kihagyta cikkéből a DK tiltakozását a Csöbör képviselőnek juttatni kívánt 640 millió Ft értékű ingatlanvagyonról

A minap.hu cikk

A KÖLTSÉGVETÉS LESZAVAZÁSÁVAL FENYEGET A DK, AZ ÖNKORMÁNYZAT SZERINT A BÉREMELÉSRE MONDANAK EZZEL NEMET

Átmeneti gazdálkodásra állna át a Demokratikus Koalíció Miskolcon, mert elhamarkodottnak látják a költségvetési tervezet decemberi beterjesztését. Az önkormányzat azonban azzal érvel, hogy így már januárban többezer dolgozó bérét tudják emelni, de például további járatsűrítések is életbe léphetnek az MVK-nál.

Hétfői közleményében azt írta a Demokratikus Koalíció (DK), hogy „megfontolatlan és elsietett” lenne a költségvetés decemberi elfogadása, nem áll rendelkezésre „kellő idő” annak átgondolására, módosító indítványok megtételére. Arra kérik tehát Veres Pál polgármestert, hogy – két másik, általuk vitatott előterjesztéssel egyetemben – vonja vissza a költségvetési tervezetet.

Azt javasolják, hogy helyette terjesszen be javaslatot a 2024-es átmenti gazdálkodásról szóló önkormányzati rendelet megalkotására. Ez meglátásuk szerint lehetőséget teremtene az új év első napjától minden halaszthatatlan és fontos döntésre, például a dolgozók január 1-jétől történő béremelésére, a közösségi közlekedés támogatására.

Közleményükben azt is írták, hogy ha nem vonja vissza az előterjesztéseket a polgármester, akkor a DK helyi önkormányzati képviselői – Mokrai Mihály és Szilágyi Szabolcs – nem fogják megszavazni azokat.

15 Responses

  1. A minap hazudik? Miért is nem vagyok meglepve. Az ózdi rezsim propagandáját nyomja.

    4
    1
    1. Miről hazudtak,Mert nem rakták fel a dk kampányszövegét?Majd lesz közgyűlés, szépen elmondják amit akarnak, online meg lehet nézni, az összefoglalót el leht majd olvasni. Ha abban sem lesz benne, majd akkor beszélgessünk.

      8
      2
          1. Debil a kurva anyád Mátéka. Amit az önkormányzat nyilatkozott, az tiszta hazugság. Persze lehet, hogy te annyira ostoba vagy, hogy elhiszed. Meg ugye meg is vagy érte fizetve…

            1
            1
          2. Melyik része a hazugság debil? És hol van ebben a cikkben „önkormányzati nyilatkozat?” Ki nyilatkozott és miről? Se írni, se olvasni debilkém? :):):)

      1. bijjon, bijjon

        Szilágyi örömkatona villanyszerelő nem játszik, Mokrai meg elmondja a magáét. Ennyike.

  2. „Közvetlenül a 2002. évi választások előtt, amikor a Fidesz egyértelműen vezetett, a szocialisták úgy döntöttek: „elindítjuk a köteles dolgot”. „És összerakjuk”, idézi Gyurcsány Ferencet Debreczeni. „Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton (húsvéti ünnep – a Szerk.) Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek vége a köteles tüntetés, (…) a választások előtti utolsó pénteken, ahol több ezren vagyunk.”

      1. Nem Orbán szúrta hátba a köztársasági elnök jelöltségét, stb,stb
        Valaki más volt.

        1. Ha valami jó döntés volt ,akkor az a szili jelöltségének a „hátbaszúrása”…

  3. A MiNap minden számában legyen egy Mokrai, egy Hegedűs, egy Szilágyi oldal.

    Mibe fogom a zöldséget és halat pucolni?

    1
    1
  4. „A minap.hu kihagyta cikkéből a DK tiltakozását”

    Basszus! E mán sárga kukáért kiállt!

    Badány! „Szelektív hulladék” logisztikai igény merült fel

    1
    1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű