Miskolc. Kinek mi a véleménye az új diósgyőri bevásárló központról a Mc Donald’s mellet? A hónap kommentje

Szép napot mindenkinek.
Érdeklődni szeretnék, Nagyon drága? Akad bőven parkolóhely? Érdemes oda utazni majd a vármegye bérlettel, vagy nézzem továbbra is csak a szépen felújított és befejezett diósgyőri várat, és strandot? Esetleg be kell érnünk a Szervezet utcán IS FŐÚTRA felfestett…néhány száz milliós kerékpár úttal?
Köszönjük. ?

34 Responses

  1. Esetleg arról is hallhatnánk, kinek mi a véleménye az Új-Delhire készülő , egyesek(nem elmebetegek) által szobornak nevezett gigantikus acél salak(fekália) tartóról ?valahol egyeztettek erről a lakossággal ? Volt véleménynyilvánítási lehetőség ? Ki kezdeményezte és milyen alapon ? Már megint melyik cimbinek lesz ez jó ?

    7
    8
    1. Ki engedélyezte azt az ipari salaktárolóról műalkotásra keresztelt förmedvényt? Ilyenkor hol vannak a művészek és a művészeti zsűri engedélyei ?A téren már áll egy kiváló, valódi szobor a kohászat méltó mementójaként. Miért kell lealázni egy rozsdás giga bilivel a miskolciakat ?

      5
      3
    1. Persze hogy áll, a mekiben kérni kell a menü mellé egy vr szemüveget, csak előtte vedd be a gyógyszered.

  2. Nyugalom. Ha az egész miskolci moslékkoalíció azon sír, hogy nincs pénz akkor talán várhattok még egy kicsit, mert bevásárló központ itt biztosan lesz. Csak itt nem nyígás megy, hanem tervezés.

    3
    15
    1. MInt az elipsumnál?Ott is ausztriáig vándoroltatok mire megtaláltátok ennek a remekműnek a tervezőjét…

      11
      1. Bezzeg a Kék Hullám kft-t rögtön megtalálták Káliék
        Mennyibe volt a „‘Vizek Völgye ” terv?
        Na, mesélj róla!

  3. Már akkor tudni lehetett, hogy nagy kamu az egész, amikor reklámozták. Oda a vezeték miatt érdekes lenne, ha megépülne. Egy célja volt, kicsalni a szavazatot és ráülni a székre a parlamentben.

    10
      1. Ja, hogy kiss jani úgy ígérgetett ,hogy még a terület sem volt meg ? Így volt jani a disógyőri vár pénzével is.Nem lehet hogy alkalmatlan ez a kölök?

        12
  4. ?Viszkis 17 évet ült rablásért, ?️Lajcsi 3.5 évet kapott áramlopásért…Budaházy György ?terrorcselekmény, lopás, lőfegyverrel visszaélés miatt pedig kegyelmet kapott ✝️ Pápa látogatás ürügyén…

    7
    3
  5. beszéld át Göncz elvtárssal

    „Eljárási kegyelem Farkas Flóriánnak: Elsikálva
    1998. MÁRCIUS 19. BELPOL

    Elmarad Farkas Flórián nagy érdeklődéssel várt büntetőpere. Sosem tudjuk már meg, kezelt-e hűtlenül pénzt a Lungo Drom cigány szervezet, egyben az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat (OCKÖ) elnöke, megsértették-e a számviteli fegyelmet az általa vezetett alapítványoknál: Farkas Flórián eljárási kegyelmet kért és kapott, így tiszta lappal futhat neki a választásoknak.”

    2
    2
    1. 2023.05.01. 15:17
      A helyi fideszköcsögnek!
      Bezzeg az igazságos kurmányod példásan megbüntette a díszcigányt ellopott másfél milliárdért! Vagy mégsem?
      Akkor pofa be, patkány!

      4
      2
      1. A patkányodról nevezték el a városrészt
        bármelyik önkormányzat tönkremegy az állam belép, kompenzál
        a cigány is egy önkormányzat
        Aztán jöhetnek a perek
        a 8 osztályos bróker ítéletére tudtál várni 16 évet
        előbb nem doktor Simon elvtárs ítélete jön
        aztán jöhet a Flóri gyerek , HA BŰNÖS, a szuper 007-es ügynök.

  6. Szia! Igen van info! Időszakonként kokszfesztivált rendeznek majd Varga Andika lesz a fővédnök minden páros hónapban az egyik, minden páratlan hónapban a másik Gáspár testvér fog fellépni. Az ámdekár iskola újdelhi tagozata is fellép meg valami alsódobaszai roma legény egylet.
    Állítólag ez valami rituális hagyomány valamit főznek majd az üstben lesz tűz meg minden. Addig majd villamospótló jár, úgy mint a másik nagy húzórendezvényünkön, a nyugger antik zsibvásáron. Plusz a perecesi lecsófesztivál ideköltözik: itt főzik majd az üstben a lecsót is.
    Amúgy na. Tényleg betyár randa. Döbbenet

    3
    1
  7. Okostóni! A terület magántulajdon volt és úgy került egy része a mekit üzemeltető cég tulajdonában. Gyakorlatilag egy tényként közölt szavad sem fedi a valóságot, szép..

    5
    3
  8. HA JANIN MÚLIK, AKKOR SZAR LESZ. NEMNTUD FELMUTATNI 2010 ÓTA ÉRDEMI DOLGOT, AMI HOZZÁ KÖTŐDIK

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű