Miskolc. A volt repülőtéren a Robert Bosch Powetool Kft. akar logisztikai bázist megépíteni

A tervekről itt. 

Mára minden kétséget kizáróan kiderült, hogy a volt repülőtéren a Bosch akar logisztikai bázist építeni.

A terület tulajdonosa Miskolc, vagyonkezelője pedig a Miskolc Holding Zrt. Utóbbi társaság a Borsod Megyei Repülő Klubnak adta használatba a területet korábban, ám a megállapodás hatályát vesztette.

Döntött a közgyűlés

A repülőtér sorsának lényegében a miskolci közgyűlés még 2021 október 7-én megtartott ülésének 2. napirendi pontja adott végső irányt. Nyilvánvalóvá vált, hogy a repülőtér megszűnik, helyén a Miskolc Holding Zrt. – a megfogalmazás szerint – „a szomszédos Mechatronikai Ipari Park bővítési területét szeretné kialakítani és lehetőséget biztosítani kereskedelmi-szolgáltató gazdasági zóna kialakítására”. Az indokok így hangzottak: „A Mechatronikai Ipari Park területének növelésével szeretnék olyan üzemek letelepedését elősegíteni, amelyek kereskedelmi-szolgáltató tevékenységet folytatnak. Ez a szándék összhangban van a város hosszú távú fejlesztési céljaival, valamint igazodik a valós piaci helyzethez.” A célok eléréséhez a területet a közgyűlés kiemelt fejlesztési zónává is nyilvánította.

A terület elhelyezkedése kedvező, hiszen az M30-as autópálya, illetve a 26-os főközlekedési út is könnyedén elérhető a mellette elvezető miskolci elkerülőúton. Az sem elvetendő, hogy mellette halad el a Miskolc-Bánréve vasútvonal, amely bővíti a logisztikai lehetőségeket.

Mára minden kétséget kizáróan kiderült, hogy a volt repülőtéren a Robert Bosch Powetool Kft. akar logisztikai bázist megépíteni. Az ezzel kapcsolatos előzetes vizsgálatok már folyamatban is vannak.

Hatalmas raktárépület

A Bosch számára a közelben lévő gyártóbázisa működésének optimalizálása miatt van szüksége a területre. Az előzetes tervek  szerint mintegy 236 ezer négyzetméternyi területtel számolnak, amelyen közel 100 ezer négyzetmétert akarnak beépíteni. A tervezett épület fő funkciója a gyártóüzemek logisztikai kiszolgálása. Csarnokról van tehát szó, amelyben nyersanyagokat és késztermékeket tárolnak, illetve csomagolnak, szállításra készítenek elő. Gyártási technológiát tehát nem telepítenének a csarnokba. (További részletek a Boon cikkében olvashatók)