Miskolc. Pedig nem rózsás..

Ötvenezer forint év végi jutalmat kap minden miskolci önkormányzati dolgozó

A miskolci önkormányzatnak és intézményeinek valamennyi dolgozója nettó 50 ezer forint év végi jutalmat kap – jelentette be Veres Pál polgármester rendkívüli sajtótájékoztatóján.

 Bár az önkormányzat anyagi helyzete cseppet sem rózsás, de sikerült kigazdálkodni a jutalmat, amely összességében mintegy 3 ezer embert érint.

Fotó: Régi miskolci politikusok

2 Responses

  1. Hát erről bizony kellett külön sajtótájékoztató… Ez két évre már eléri a 25 ezret évente, persze 0% béremelés mellett. Gratulálok! Csak összehasonlításképpen 2014 és 2018 között több mint 50 %-os béremelés volt plusz félhavi karacsonyi jutalom, de nem december 16-án eldöntve, hanem már a novemberi fizetéssel együtt. Ja és nem volt róla nagy dérrel dúrral külön sajtótájékoztató…

    6
    3
    1. Mondjuk, az idő alatt nem volt ellopva a bevételek nagy része, illetve nem volt ekkora tartozása a városnak! Mint, ahogy a mostani osztogatásnak, amit a kormány csinál, még lesz 2-3 éves böjtje! De, ragaszkodjunk foggal-körömmel a hatalomhoz, bármi áron! Pont, mint a Gyurcsány kormány a 2006-os választások előtt! A nép meg megint, vigyorogva visszaszavazza az ország tönkretevőit! Megérdemeljük!

      2
      1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű