Ember legyen a talpán, aki érti ezt. Tudja valaki, hogy a Hegedűs Andrea végül melyik körzetben indul?

Tudja valaki, hogy a Hegedűs Andrea végül melyik körzetben indul?

Én már ost aggódnék az ózdiak helyében, ők ugyanis a 3-as választókörzet és ezzel a tempóval, az egyes és kettes után pár héten belül megérkezik oda Hegedűs képviselőasszony, talán egy újabb párt (mondjuk a Munkás?) támogatásával.
Ember legyen a talpán, aki érti ezt. Ahogyan az egymástól mindeddig rideg távolságot tartó Jobbik és DK összeborulását sem lehet könnyen felfogni, akik az önkormányzati választásokon még a plakáton a logót sem akarták egymáshoz közel látni.

27 Responses

  1. A Munkáspárt ózdi tagjai nem aggódnak, mert meg van a saját jelöltjük, aki most is a Munkáspárt tagja! 🙂 😛

    4
    2
  2. Na most ha Szilágyi meg Hegedűs velünk, akkor ki ellenünk?
    Mindkettő széles látókörű, európai formátumú, nyelveket beszélő, tapasztalt politikus, nem tévesztik el az igen meg nem gombot a frakcióvezér bekiabálására. Az egyes és kettes megkülönböztetése még várat magára, de a következő 5 évben ezen fognak keményen dolgozni.

    9
    1
    1. Bárcsak azon múlva hogy ki milyen jó képviselő vagy sem, hogy hogy néz ki…

      1
      2
    1. Mennyé’mán!
      A Jobbik mitől lenne jobboldali?
      Már a kettőskeresztet is lecserélték kettős hazaárulásra. ?
      Csak a szerencsétlen Balczót sajnálom.

      4
      3
      1. Nem lehet könnyű a fundan egyetemmel, meg putyin farkával a seggetekben hazaárulózni kipcsikém..:) Hogy dolgozod fel a belső feszkót?Elvered néha az asszonyt? :):):):):))

        3
        1
  3. Ha, Jakab nem jelöli ki a sajátját, akkor mindkettőben. A dékának minden kell.

    6
    1
  4. „A szervezők szerint legalább háromszázan gyűltek össze a diósgyőri téren”

    (Voltak 78-an)

    „Péntekre véglegessé vált: a DK a Borsod megyei I-es választókerületben beállt a jobbikos Szilágyi Szabolcs mögé, míg a II-esben Hegedűs Andreát indítja az előválasztáson, a Jobbik támogatásával.”

    ( ha, Petike meggondolná magát, akkor félretolja Szabolcsot. Ennyi! Barbatrükk)

    4
    2
  5. Szinjáték. Pártkatona oda megy ahova küldik, mindenütt profi. ???? 2019-ben Hejőcsabára küldték

    5
    1
  6. Egyébként mitől előválasztás, ha a pártok előre lebulizzák, hogy ki az egyközösjelölt? Majd mi megmondjuk nektek, hogy kit szeressetek! (…)

    1. Minden diósgyőrinek cukrászdája lesz Bécsben. Erre a mézre gyűlnek. Miskolc a Dobrev Klára párt egyik szavazatszerző méhlegelője.

    1. Már ciki szocinak lenni.
      A DK vezeti a várost.
      Itt sok a kriptodékás. Nem tudtad?

      5
      1
  7. Teljesen mindegy, melyik körzetben indul, bukni fog. Ha a Fidesz ellene egy lovat indít, akkor is.

    10
    2
  8. Lehet itt dünnyögni, latolgatni, méricskélni, lakmusz papírt papírral PH-t mérni… 2019-ben egy a fidesz ellen alig nyerhető körzetben ( körzethatár Sütő János 42.: Bruhaha), a kampányban aktivistákkal, plakátokkal, karaktergyilkolászással tűzdelt tucatnyi fideszes aktivista izzadságos munkája ellenére, Hegedűs Andrea magabiztosan verte a Fidesz )ki)asszonyát Gonda Erikát.
    Mi volt a titka? Nyerni akart, mint most is! Akkortájt senki sem hitte, de a B.-A.-Z Megyei 1. ogy választókerületében (9 körzetben Miskolcon, az akkori ellenzék tarolt.)
    Hegedűs Andrea bárhol elindul, 2021-ben előválasztást nyeri, 2022-ben ogy. mandátumot szerez. Miért?
    Azért is, mert bátran felvállalja baloldali kötődését, politikailag ne kórista, mint Varga, hanem mezzoszoprán!.Mert Varga László úgy volt fej-fej mellett a Jobbikos Pakuszával, hogy megoszlottak a szavazatok 2018-ban.
    De most Hegedűs Andrea simán veri az előválasztáson Vargát, (a DK a legnépszerűbb ellenzéki párt, profi miniszterelnök-jelölttel), s mindegy, hogy mit szeretne a fidesz, a DK-Jobbik egyeszség alapjaiban rendezi át a terepviszonyokat.
    Világos, a közeljövőben a trollok ezerrel fogják ekézni Hegedűs Andreát, mert tudják, ebben a mezőnyben komoly esélyei vannak, még akkor is, ha Varga Juditot a Fidesz elő rántja a kalapból.
    Abben a választási klimában nem Hegedűs Andrea személye a döntő, hanem az, van egy bátor nő, aki vállalja a megmérettetést akár az 1-ben, akár a 2-ben, annak érdekében, hogy a Fidesz bukjon.

    3
    5
  9. Én csak azt nem látom, hogy mitől alkalmas ez a nő képviselő jelöltnek, arról nem is szólva, mitől lenne jó képviselőnek?
    Én csak kérdezem, valaki világosítson már fel, nem csak engem!

    1. Olyan csendben tudott átlényegülni az mszp-ből a DK-ba. Könnyen lehet még egy suhanása oszt jobbikos lesz. Keblére öleli a mi Petinket. ???? Csintalan, Debreczeni is megjárta ezt a utat.

      „Azért is, mert bátran felvállalja baloldali kötődését,”

      ( A jobbikosok is nyíltan felvállalják, ezért Ballik ,nem? )

      6
      1
  10. Az összeállt szar, igazán ritka parfüm illat! Jó gyomrú átverhetők tömegeinek!

    8
    2

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű