A rendőrség saját garázsából lopták el a rendőrautót Egerben

Egy hónapra letartóztatták azt a 29 éves karácsondi férfit, aki szerdán a késő délutáni órákban a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság udvarán lévő garázsába bement, és onnét egy ott parkoló, megkülönböztető jelzés nélküli szolgálati autóval elhajtott – írja a HEOL.

A férfi a gépjárművel menekülni kezdett, a rendőrök azonnal üldözni kezdték, és fél órán belül Halmajugra belterületén állították meg. A férfi több alkalommal is a sebességkorlátot jóval túllépve menekült. Az elfogása után alkalmazott gyorsteszt szerint a férfi kábítószert fogyasztott.

A bíróság azért rendelte el a gyanúsított letartóztatását, mert úgy ítélte meg, hogy a gyanúsított esetében tartani lehet attól, hogy a büntetőeljárás során a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne, a bizonyítást megnehezítené. A döntést az ügyészség tudomásul vette, a gyanúsított és kirendelt védője azonban fellebbezést jelentettek be a bíróság végzésével szemben, ezért az még nem végleges.

3 Responses

  1. Enyhén szólva röhejes. De a migránsok, a kijárási tilalom, a tiltott gyülekezés felszámolása és az ellenzékiek zaklatása elkényelmesíti a rendőrséget. Talán egy fidesz közeli őrző-védő társaságot kellene felfogadniuk.

  2. Komoly rend lehet ennél a szervezetnél(is).
    Mit várhat akkor a helyi lakosság ?
    Kész röhej.

  3. Minden forintját megéri az ottani rendőröknek kiutalt bér. Lehet még útba is igazította a tolvajt valamelyik észlény.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű