NYOLCVANÖTMILLIÓS TÁMOGATÁS MISKOLC KULTURÁLIS ÉLETÉNEK

– Sok intézmény került bajba a világjárvány miatt. Mind a terembérlet hasznosításból való kiesés, illetve a különböző jegybevételeknek a kiesése jelentős volt. Nagy valószínűséggel ennek a pótlására kerül majd sor. Előzetes szakmai helyzetelemzést végzünk, majd kidolgozzuk a koncepciót a pénzügyi főosztállyal. Szeretnénk arányosan és igazságosan elosztani az összeget, hogy az intézmények pótolhassák bevételkiesésüket – tájékoztatott Tóth Csaba.

Az osztályvezető elmondta azt is, gőzerővel terveznek rendezvényeket Tapolcára és a belvárosba is. A Miskolci Kulturális Központ karöltve dolgozik az önkormányzat kulturális osztályával azon, hogy fellendítsék a kulturális életet Miskolcon.

minap.hu

Fotó: Archív. Miskolci filmfesztivál

16 Responses

  1. Új Hirosima (Csernobil)
    Kiborult a fekete bili! Veszélyben az élet!
    Hitegetnek, nyugtatnak, én mégis félek!
    Nehéz már az igazat is, elhinni annak
    Aki tudja mindig, folyton hazudnak
    Kiborult a fekete bili, ide száll a hamu.
    Tejet ne igyál, mosd a salátát Samu!
    Kapkodj jódot, ha neked is adnak.
    Ha nem, maradj csendben magadnak!
    Kiborult a fekete bili! A szél másokra fújja!
    Nem érzik a bűze. de az ember azért tudja,
    Szarba van a sorsa, a mások kezében.
    Nem bízhat, csak a jó szerencsében!
    1986 05. 01!

    1
    1
  2. Milyen kultúrális élete volt eddig Miskolcnak, a Kelet népének? Nem lehet elhinni!

  3. BorKuKi tanácsnok úr úgy fellendíti a miskolci kulturális életet, hogy öröm lesz nézni. Lesz végre görög táncház, beat koncert, sör és virsli a Majális parkban, mint a boldog békeidőkben. Csóka főtanácsos asszony koordinál és a kultúra várost épít. Virágozzon!

    3
    2
    1. Tegyél ki 6-8 pandamacit a facebook oldaladra és te is lehetsz osztályvezető ? ez a szint.

      2
      2
      1. Neeeem Ilcsi néni, nem. Oda szakirányú egyetemi végzettség kell, ami neked, sajnos nincs. Vakargasd csak a meg nem érdemelt kamu állásodban azt amid van, ott legalább nem csinálsz kárt. Fair voltam?!?

    2. A Polgármesteri Hivatal kulturális, sport- és rendezvényszervezési osztályvezetője

      1
      1
  4. Az előző ciklus második felébe azért sikerült olyan színvonalra leküzdenie magát Miskolcnak, hogy ezt nem lesz nehéz felülmúlni.

  5. Egy hivatali osztályvezetőnek illene tudni, hogy pénzügyi főosztály nincs.

    1
    1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek