Az USA több tízmilliót halmozott fel az oltóanyagból, mert az amerikai Élelmiszer-biztonsági és Gyógyszerészeti Hivatal nem adta meg az eloltáshoz szükséges sürgősségi engedélyt.

Koronavírus – a második év
Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.
FRISS CIKKEK A TÉMÁBAN

Az egészségügyi szakembereket is meglepte az Indiában tomboló koronavírus-járvány, amely – a hivatalos adatok szerint – már naponta hússzor több halálos áldozatot követel, mint februárban – írta elemző cikkében a The New York Times című amerikai napilap hétfőn.

A The New York Times cikke szerint a koronavírus újabb indiai hullámának egyik tanulsága lehet, hogy azok az emberek, akik korábban enyhe tünetekkel vagy tünetmentesen átestek a Covid-19 okozta betegségen, továbbra is kiszolgáltatottak a vírusnak. Ezen kívül a fertőzőbb új mutációk megjelenése is szerepet játszhatott a jelenlegi helyzet kialakulásában. A lap szerint az oltások ütemének felgyorsítása bonyolult feladat lesz Indiában. Az országban eddig a lakosság körülbelül 10 százaléka kapott legalább egy oltást, így még több mint egymilliárd ember vár arra, hogy mindkét oltását megkapja. A célok elérése érdekében a közelmúltban csökkentették az országban kifejlesztett vakcina exportját.

A cikk felidézi, hogy az indiai tisztviselők kritizálták az amerikai adminisztrációt, amiért nem exportál több oltóanyagot az ázsiai országba.

Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy

az Egyesült Államok megosztja az Amerikában gyártott AstraZeneca koronavírus elleni vakcinákat más országokkal a következő hónapokban.

Psaki azt mondta: a felhalmozott készletek azután hagyhatják el az országot, hogy az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hivatala elvégezte a biztonsági vizsgálatokat. „Várhatóan a közeljövőben további részleteket is megosztunk a tervekről és arról, hogy kik fognak kapni a vakcinákból, de jelenleg a tervezés folyamatában vagyunk” – fogalmazott a szóvivő.

Az Egyesült Államok több tízmillió AstraZeneca vakcinát halmozott fel, amelyet azonban nem oltottak el, ugyanis az FDA nem adta meg az ehhez szükséges sürgősségi engedélyt. Az elmúlt időszakban a világ több vezetője – köztük Narendra Modi indiai miniszterelnök – szorgalmazta Joa Biden elnöknél, hogy ossza meg másokkal a felalmozott készleteket.

Joe Biden hétfőn telefonon tárgyalt az indiai miniszterelnökkel, és – a Fehér Ház hivatalos közleménye szerint – „elkötelezte magát amellett, hogy az Egyesült Államok és India szorosan együttműködik a Covid-19 elleni harcban.”

Az elnök ígéretet tett, hogy segítséget nyújtanak az ázsiai országnak például „az oxigénkészletek, az oltóanyagok és terápiák területén.”

hvg.hu