Hubay kire számított?Szövőnőkre meg parkettázókra? A hónap kommentje

Amikor terveztettétek a stadiont akkor még nem számítottatok rá , hogy ” neves zenészek, híres sportolók” lépnek a közönség elé?Hubay kire számított?Szövőnőkre meg parkettázókra? 3,5 milliárd volt a tervezés, ezt csak úgy mellékesen mondom

6 Responses

    1. Stummere is . Ebből nem tud kimosakodni. Majd az elnökével elintézik egymás között.
      Ami jár érte, az jár érte.

      „Stummer János a nemzetbiztonsági bizottság elnökeként államtitkokat képező információkat jelentősen eltorzítva tett közzé a közösségi médiában.
      A Puskás Arénába tervezett alagúttal összefüggésben közölte: azt Orbán Viktor titokban saját magának akarja megépíteni kétmilliárd forintból.”

  1. Ne tessék már mellé vinni a dolgot. Stummerné nem erre számított. Majd elmegy tanítani a férjecskéje. Most nemzetbiztonsági áttervezés van. Eddig is volt titkos menekülő útvonal a Népstadionban. A jobbikos észkombájn egyetemi tanársegéd nem műszaki szaki.

    1
    4
  2. NEM KELL A RIZSA. Stummernak takarodó. Csinált helyett más ellenzéki pártnak.

    „A parlament nemzetbiztonsági bizottsága sokszor dönt arról, hogy bizonyos beruházásokat mentesít a közbeszerzési eljárás alól, méghozzá nemzetbiztonsági indokokra hivatkozva. Ilyen például, ha egy külföldön lévő magyar diplomáciai épület biztonsági rendszerének kiépítésére írnak ki közbeszerzést. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a mentesítés alóli kérelmeket a nemzetbiztonsági bizottság elnökének juttatják el a testület ülése előtt, az elnök pedig dönthet arról, napirendre tűzi-e a témát. Egy ilyen dokumentumcsomagot kapott meg hétfőn délelőtt Stummer János is, aki jelenleg a bizottság jobbikos elnöke. És itt ugorjunk egy napot….” HVG

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű