Szájer után kapunk egy Schaller-t

Magyar Nemzet ír arról, hogy Schaller-Baross Ernő, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára lesz Szájer József mandátumának örököse az Európai Parlamentben.

Azért kell új EP-képviselőt küldenie a Fidesznek, mert a posztot betöltő Szájer Józsefet a Fidesz alapítóját, az Alaptörvény szövegezőjét, a Fidesz és az Európai Néppárt közti híd fenntartóját egy homoszexuális orgiából az ereszcsatornán mászva, meztelenül menekülve, vérző kézzel, ecstasyval a hátizsákjában találta meg a belga rendőrség. Szájer azóta már távozott a Fideszből is.

Schaller-Baross Ernő a kép bal szélénFotó: Londoni nagykövetség

A kormányzati lap úgy tudja, hogy Schaller-Baross Ernő jelölését kedd este jelenthetik be, de a választási irodát már értesítették a döntésről. A lap kormányzati forrásai szerint Schaller-Baross kiválasztásánál „a kiemelkedő szakmai tudás mellett jelentős szerepet játszott a politikus kora is”, hiszen a több nyelven beszélő, jogász végzettségű Schaller-Baross mindössze 34 éves.

Schaller-Baross neve a közelmúltban egyszer már felmerült a sajtóban: 2020 augusztusában több kormányzati politikusnak is karanténba kellett vonulnia, és akkor a 24.hu írt arról, hogy Gulyás Gergely, Orbán Balázs és Hollik István mind ugyanazon a kerti bulin vett részt, amit Schaller-Baross Ernő Balaton-felvidéki kúriáján tartották.

17 Responses

      1. „Orbán Viktor szerint ennek szellemében mélységes csalódás volt az Európai Bíróság nemrégiben hozott ítélete, amely lehetővé tette a tagállamok számára, hogy fenntartsák a kóser vágások tilalmát.

        „Úgy gondolom, hogy ez a döntés nemcsak a vallásszabadság elleni támadás, hanem zsidó-keresztény örökségünk és az Európában élő zsidó közösségek elleni támadás. Következésképpen kormányom gyorsan elítélte ezt a káros döntést, és minden erőnkkel azon leszünk, hogy az összes lehetséges nemzetközi fórumon felemeljük a szavunkat ellene” – fogalmazott Orbán Viktor.”

  1. Áááááááááá!!!!!
    Az a fejszerkezet BAZ+!!!!!
    ..van olyan undorító mint balyerzsótié meg a gülüszeműgajdicsottókáré

    14
      1. Hej pedig, hogy szerettétek a népet FM tetejéről géppuskával ?
        Azóta is….

        „Az áldozatok számáról nincs biztos adat. A sortűz után a belvárosi kórházak megteltek, de a Központi Mentőállomás épületébe is tömegével szállítottak be sérülteket. Számuk csak hozzávetőlegesen állapítható meg, mert a Mentőszolgálat hivatásos szakemberein kívül laikus önkéntesek is részt vettek a sérültek, haldoklók ellátásában és elszállításában így a pontos korabeli betegdokumentáció elmaradt.[12]

        Kő András és Nagy J. Lambert kutatásai szerint legalább 75-en vesztették életüket a Parlamentnél és környékén leadott sortüzekben és lövöldözésben (14-en a kórházban) és 284-en sebesültek meg[forrás?]. Összesítésük szerint 61-en a téren vesztették életüket, és meghalt további hat határőr, két rendőr, két folyamőr, két kormányőr és két szovjet katona is.[13]

        Egyes szemtanúk tizenkét olyan megrakott teherautóról számoltak be, amelyek a sortűz áldozatait szállították el a térről. Körömi Teréz kutató 234 áldozat nevét gyűjtötte össze. Kéri Edit 1000 főre becsüli a téren elesettek számát, Mikes Tamás pedig október 24 -én 820 halottat számolt meg egy ismerősével együtt, a Kerepesi temetőben, 50-es gúlákba rakva.[forrás?]”

        2
        3
  2. A buzipárt nem változik.ívén buzi helyett fiatal pedofilt küld ki Brüsszelbe.

    1. Miért a fejlett Nyugaton nincs elég LMBTQ….X…Y..Z?

      Chanád visszaadta már a Jobbiknak a mandátumát?

      Ki fizeti a büntetését? Én az adófizető?

      2
      4
  3. Mint egy mongolidióta.
    Nemesi beltenyészet.
    CsöbörKati aXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek