Nagy István agrárminiszter lazítaná az autóvezetéssel kapcsolatos alkoholfogyasztási szabályokon

Az Orbán-kormány több intézkedéssel is segíti a bortermelőket, hogy előállított termékeiket értékesíthessék – mondta Nagy István agrárminiszter az október 2-án és 3-án zajló Vörösbor Napok Villányban című rendezvény megnyitóján a Baranya megyei kisvárosban.

A tárcavezető közölte, a koronavírus-járvány próbára tette a bortermelőket is, ezért a kabinet már korábban döntést hozott arról, hogy egy 2,2 milliárd forintos átmeneti támogatással segíti őket. Hozzátette: emellett a magyar borok népszerűsítésére 4,8 milliárd forintos promóciós programot indítanak, ezzel is megkönnyítve az értékesítést.

A miniszter –utalva a gépjárművezetéssel kapcsolatos jelenlegi alkoholfogyasztási szabályokra – elmondta,

SZERETNÉNEK TÁRSADALMI VITÁT INDÍTANI A JÖVŐBEN A ZÉRÓ TOLERANCIA ESETLEGES FELLAZÍTÁSÁRÓL.

 

10 Responses

  1. Arról is kéne társadalmi vita, hogy aki ittasan okoz balesetet azonnal és örökre tiltsák el a járművezetésől Továbbá a baleset során felmerült minden költség is az ittasan balesetet okozót terheljék, az orvosi ellátástól, a helyszínelési eljáráson keresztül, a vétlen fél teljes anyagi és mindenféle egyéb kárának megtérítéséig.
    A járművezetésnek az ittas agrárminiszteri elfoglaltsággal szemben vannak azonnali és visszafordíthatatlan következményei.
    Ilyen az, amikor a miniszteri munka az ivás rovására megy.

    12
    2
  2. Be kellett dobni egy gumicsontot, hogy tereljék a figyelmet a a kormány koronavírus kezelési hazárdjátékáról.

    11
  3. Látom a jövőt!
    Fidesz tagsági igazolvánnyal, vagy Fidesz párttitkári igazolással lehet részegen vezetni, a többieknek marad a jelenlegi szabályozás..

    5
    1
  4. Javaslom sőt támogatom a repülőgép, meg a helikopter vezetők körében is bevezetni, hogy igyanak egy -két pohárkával, mielőtt valamelyik fidesznyik politikust szállítják A-ból B-be.

    7
    1
  5. ezek a XXXXXX XXXXXXXXX XXXX XXXXXXX egy szavazatért az anyjukat is egymásután kétszer megölnék.

    5
    1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű