A miskolci Varga Judit kérheti minisztertársa exférjének, a szerencsi Balogh-nak kiadatását.

Jegyzet 2019 12 13 112219

A cégbíróságon elérhető iratok

szerint a nyomozás során arra jutott az adóhatóság, hogy

Balogh Sándor és társai több hazai és nemzetközi társaság, többek között a Globimpex Zrt., a Painth Automatika Kft. és a CH-Plussz 2000 Kft. felhasználásával költségvetési csalás bűntettét valósítják meg, és ezzel a költségvetésnek több százmillió forint vagyoni hátrányt okoznak.

Ebben az ügyben konkrétan valamivel több mint 587 millió forintot, ugyanis az iratok szerint ennyi adó elcsalásával gyanúsítják Baloghot.

 

Már az elején sejteni lehetett, hogy a hazai elfogatóparancsok önmagukban nem valószínű, hogy célt érnek. Az üzletembernek ugyanis eléggé kiterjedt külföldi kapcsolatrendszere van. Volt, aki korábban úgy nyilatkozott róla, hogy Afrikában magyarként nem lehet a tudta nélkül üzletelni, és Balogh valóban több hazai, Afrikával foglalkozó cégben és egyéb szervezetben benne volt. A vállalkozó azonban nem csak Afrikára fókuszált: hozzá kötődik a hasonló mintára létrehozott Magyar Ázsia Társaság, a Latin-amerikai–Magyar Egyesület és számos karitatívként hirdetett szervezet is. Emellett úgy tudjuk, rendszeresen járt Dubajban, több ismerője az elfogatóparancs megjelenését követően is azt feltételezte, hogy ott lehet.

Európában könnyen menne
Ezért is terjeszthették ki viszonylag korán a körözést először európai, majd ennél is szélesebb, nemzetközi szintre, ami lényegében a világ összes országára érvényes. A két elfogatóparancs közül az európai a hatékonyabb, némi leegyszerűsítéssel azzal egyenértékű, mintha a teljes EU-ban köröznék Balogh Sándort, és ha bárhol elkapják, átadják a magyar igazságszolgáltatásnak. Itt ugyanis az erről való döntés nem kormányközi, tehát nem politikai jellegű, hanem egy automatizált igazságszolgáltatási folyamat meghatározott határidőkkel. Ha a belga rendőrség elfog egy Spanyolországban körözött személyt, aki ellen európai elfogatóparancsot adtak ki a spanyolok, az nagyjából olyan, mintha otthon kapták volna el. Ezért a szakzsargonban ezt nem is kiadatásnak hívják – ami ugye a köznyelvben elterjedt szóhasználat – hanem átadásnak.

https://g7.hu/kozelet/20200129/vilagszerte-korozik-a-budapesti-vizes-vb-gazdasagi-igazgatojat/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű