Costa Ricából érkezik
az igazi magyar kávé.
Bányai Lászlónak abban, hogy ezen a merőben új területen helyt tudjon állni, a szorgalma segített, illetve az a tudás, amit gyerekkorában szerzett. Édesapja Ormosbányán vájár volt, a fő bevételt a család számára a fizetése jelentette, de volt szőlőjük Sárospatakon és a Tokaji-hegyen, ebből is bejött egy kis plusz pénz.
Akartam, nem akartam, menni kellett a szőlőbe. Ha láttam, hogy édesapámnál kapa van, akkor abbahagytam a focizást, és mentem vele. Később, amikor a saját életemet éltem, mindig volt kis veteményem, és amikor komolyabban elkezdtem foglalkozni kávétermesztéssel, minden visszajött, amit tőle láttam, tőle hallottam. A szorgalmammal behozom a lemaradást, olyan típus vagyok, hogy ha nem tudnám megcsinálni ezt azt asztalt, akkor addig vizsgálnám, amíg nem sikerülne. Amikor – kicsit későn – belefogtam a kávéba, akkor kint éltem a fincán (így nevezik Costa Ricában a földeket, ültetvényeket). Az első két évben, mint a szőlőnél, a kávénál is nagyon oda kell figyelni.
A borászoknál a szakma generációkon át öröklődik, és Bányai László reméli, hogy fiai is a nyomdokába lépnek majd, nem vesznek kárba az értékes ültetvények, amikben legalább még 20 év van, és amiken most – ahogyan ő fogalmazott – már paradicsomi állapotok uralkodnak. “A legkisebb hároméves, a nagyobbik pedig hétéves. Mindketten nagyon tisztelik, amit csinálok, mindig mondják, hogy ők is kávétermesztők szeretnének lenni. És én is azt akarom, hogy átvegyék a stafétabotot.” Bányai László szerinte a Costa Rica-i kávétermesztés részben egyébként azért kerülhet majd nehéz helyzetbe, mert a fiatalok – ahogyan ő fogalmaz – már nem akarják túrni a földet, de hogyha kávétermelőként tudnának annyi pénzt keresni, hogy legyen szép lakásuk, házuk, kocsijuk, akkor szerinte sokkal többen folytatnák a családi hagyományt.
Nem kell szeretni, amit csinálsz, de akkor szeresd a pénzt, amit kapsz érte
– vallja Bányai László, aki állítása szerint főnökként egyetlen egy dolgot nem tűr el, az pedig a hanyagság, és szívesen emlegeti, hogy az ő fincáján rend van és tisztaság.
„Most három ültetvényem van. Az embereim heti hat napot dolgoznak, napi hat órát. Mindennap ránézek a srácokra, hogy minden rendben van-e, majd megyek tovább. Ha nincs hiba, nem szólok, nem piszkálom őket, és ezt imádják. Nem az irodából érkeztem hozzájuk, hanem a satu mellől, ez is számít. És én is mindig csinálok valamit, ültetek, tetőt javítok, átfestem a gépeket, permetezni is én szoktam például. Nincsen üresjárat” – teszi hozzá. Az eredeti szakmáját egyébként az első pillanatoktól kezdve kamatoztatta, például készített egy olyan szerkezetet, ami megkönnyítette az ültetést: „Egy jó melós kiás 800 gödröt, én kiástam 2800 gödröt.” Most, hogy pár napra Magyarországra látogatott, kicsit rosszul érzi magát amiatt, hogy nem lehet a földeken. “Igazi fanatikus vagyok. Természetesen minden nap telefonálok az emberekkel.”
https://index.hu/kultur/eletmod/2019/12/30/kave_costa_rica_banyai_laszlo/
