Az ellenzék szerint választási csalás történt Miskolcon

Varga László és Jakab Péter

közös, miskolci sajtótájékoztatóján az MSZP országgyűlési képviselője kifejtette, hogy Miskolc történetének legnagyobb választási csalássorozata zajlik, amit szerinte egy bűnszervezet irányít.

Varga nem kapott választ arra a kérdésre, hogy készültek-e felvételek azokról az ismeretlenekről, akik több száz ellenzéki plakátot rongáltak meg a városban? Az ügyben feljelentést tettek, de információik szerint nincsenek meg a videók, ebből azt a következtetést vonta le, hogy a térfigyelő-kamerarendszer vagy csak azokat látja, akiket a hatalom érdekében látnia kell, vagy kamu az egész, és nincs is olyan sok térfigyelő-kamera Miskolcon.

Bartha György képviselő közérdekű adatigényléssel fordult a Budapesten élő jegyzőhöz, Alakszai Zoltánhoz, aki a kormánypártok polgármesterjelöltje Miskolcon, hogy hány kilométert tett meg a szolgálati autóval és hány forintjába került a város lakóinak, hogy bejárós jegyzőként és jelöltként tevékenykedik? 15 napon belül és meghosszabbított határidővel sem érkezett válasz, ezért perelnek az adatokért.

Varga szerint a Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft. (MIKOM) médiumai a kampányban hazugságokat terjesztettek Veres Pál ellenzéki polgármesterjelöltről, ezért rágalmazás miatt feljelentést tettek, ahogy amiatt is, hogy politikai reklámokkal segítették a Fideszt.

Jakab Péter szerint a nyilvánosságra került hangfelvétel bizonyítja, hogy a Fidesz még a kamujelöltek indításától sem riad vissza és hazugságokkal támadnak, amikor azt mondják, hogy ez egy manipulált anyag. Ebben az ügyben is feljelentést tettek.

A Borkai-ügyre kitérve hozzátette, nem tudja miért hallgat a Fidesz-KDNP jelöltje a botrányban, de talán köze lehet ahhoz, hogy a győri polgármester ügyvédje Miskolcon nyithat kaszinót.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű