Ezektől veszünk atomerőművet. Az sem igaz amit kérdeznek

2017. szeptember

végén egész Európát beterítette egy hatalmas nukleáris felhő. Hogy honnan jött, azóta sem derült ki pontosan. Elsőként Ausztriában, Németországban, majd Olaszországban észlelték, és összetétele alapján meglepően homogénnak tűnt: a ruténium 106-os izotópját azonosították benne.

Bár a légkörbe került sugárzó anyag mennyisége a százszorosa volt a fukusimai atomerőmű-baleset után mért radioaktív szennyezésnek, az Európában mért többletsugárzás még így sem érte el az egészségügyi határértéket, így a pánik annak ellenére is elmaradt, hogy a szakemberek feltételezték, hogy a sugárzás forrása közelében lényegesen nagyobb lehet a radioaktív szennyezés.

Az európai mérőállomások eredményei alapján a szakértők szinte azonnal az Ural-hegység és a Volga-folyó közé, az oroszországi Majak Termelési Egyesülés néven futó nukleáris fűtőanyag-termelő és újrahasznosító üzemre irányították a figyelmet. Az oroszok viszont tagadták, hogy a kombinátnak bármi köze lett volna a balesethez. Noha több európai, nukleáris biztonságért felelős intézmény vizsgálatai alapján a szálak a cseljabinszki térségbe, azon belül is a Majak vegyiüzem-telephez vezettek, az orosz hatóságok és a Roszatom november 21-ig még azt is tagadták, hogy a térségben a megemelkedett radioaktivitás bármilyen jelét észlelték volna.

A Roszatom és az orosz nukleáris biztonsági intézet kivizsgálta az ügyet, csak nem mondtak igazat
Végül nyugat-európai nyomásra a Roszatom és az Orosz Tudományos Akadémia Nukleáris Biztonsági Intézete vizsgálatot indított az ügyben, majd újabb néhány hét múlva közölték, hogy a légkör akkor már általuk is elismerten megemelkedett ruténium-106 tartalmának okát külső forrásban kell keresni. Az oroszok a megemelkedett radioaktivitást a légkörbe visszatért és ott elégett műholddal magyarázták. A Majak-baleset, vagy a térségben található bármelyik nukleáris létesítményben bekövetkezett baleset teóriáját az oroszok azóta is következetesen tagadják.

https://qubit.hu/2019/07/30/hiaba-titkolozott-oroszorszag-most-mar-biztos-hogy-onnan-indult-utnak-ket-eve-egy-hatalmas-nuklearis-felho?fbclid=IwAR3dVf9PpTjzxFKEHB-K5Mn4jcehueWQ0i18xtVHFBPgo3kNXNE50R5G1rc

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű