Szeptemberig bekavarhat a Kiss Ernő út felújítása Miskolcon

A forgalomtechnika kiépítésével

június 19-el megkezdődött a Kiss Ernő út (a déli tehermentesítő) teljes felújításának második szakasza, ami azzal jár, hogy irányonként egy-egy forgalmi sávon lesz járható az út várhatóan szeptemberig – figyelmeztet a miskolci önkormányzat a mintegy nettó 1 milliárd forintos beruházás kapcsán.

A beruházás keretében megkezdik a meglévő aszfalt felmarását 1 centiméter vastagságban, a mélyebb kátyúk kijavítását, a közműaknák, szerelvények, víznyelők szintbe emelését, az új szegélykövek lerakását, valamint a szalagkorlát cseréjét. Ezt követi a teljes aszfaltozás és a járdák helyreállítása. Kicserélik az útvonalon található fedett buszvárókat és a buszmegállók burkolata is megújul.

Huszonkét fát kivágnak, ugyanis az út fölé lógnak, a gyökérzetük pedig kárt okoz a Szinva patak medrében és magában az útszelvényben is. Pótlásul 44 új facsemetét telepítenek a Szinva folyásirány szerinti bal partjára.

A felújítás idején az önkormányzat időszakosan sárga villogóra állíttatja a közlekedési jelzőlámpákat a tehermentesítőn, de szükség esetén rendőri irányítást is kérnek. A munkálatok idején rövid időre akár teljes útzár is lehetséges.
A felújítás idején az Andrássy utca–Testvériség utca kereszteződéstől az 1-es és 54-es járatok a villamospályát is igénybe veszik a villamosok megállóhelyeit is beleérve

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű