A France24 TV-állomás órákon keresztül egyenesben közvetítette az oltást, miközben stúdióbeszélgetéseket folytatott. A megszólaltatottak között volt Marek Halter, aki még a varsói gettóban született. Ő mesélte, hogy Aaron Jean-Marie Lustiger kardinális, Párizs 1981-2005 közötti püspöke egyszer végigvezette őt a Notre Dame-on, és rámutatott 28 szoborra a homlokzaton, mondván: ők mind Izrael királyai voltak. A történet pedig a következő: amikor a 12. században a párizsiak hozzáfogtak a katedrális építéséhez, segítségül fordultak a párizsi zsidókhoz, hogy támogassák őket. Ennek a nemes támogatásnak az emlékét őrzi e szoborsor.
Halter azt is elmondta, hogy Lustiger kardinális zsidó családban született, és élete végéig zsidónak tartotta magát – nem kevés kritikát kapva ezért az egyik és a másik oldalról egyaránt. Lustiger a Notre Dame-ban van eltemetve; temetését megelőzően – kérésének megfelelően, a zsidó szokások szerint – kadist mondtak utána a katedrális bejáratánál.
szantograf.hu
