Lemondott Bükkszentkereszt polgármestere, Jámbor Flórián, és a települést az idei önkormányzati választásokig Solymosi Konrád Ferenc ügyvivő alpolgármesterként vezeti tovább.
– Jól értesültek, az információ helytálló, Flórián a legutóbbi testületi ülésen mondott le, döntését a képviselő-testület elfogadta – kezdte Solymosi Konrád Ferenc.
Két cikluson át
„Flóriánnal majdnem kilenc éven át, két cikluson keresztül vezettük Bükkszentkeresztet, ő polgármesterként, én pedig társadalmi megbízatású alpolgármesterként. Flórián olyan magánéleti tevékenységet választott, amely 2018-ra összeegyeztethetetlenné vált a polgármesterséggel, végül ezt ő is belátta.”
Időközi választás kiírására már nem volt lehetőség, hiszen a választási eljárásról szóló törvény értelmében a helyi választási bizottság a mandátum megüresedése után 120 napon belül köteles kiírni az időközi voksolást úgy, hogy a szavazás napja a kitűzés napját követő 70. és 90. nap közé essen. Azonban az általános önkormányzati választás évében április 1-je és a választás napja között nem lehet időközi választást tartani.
boon.hu
