Kedves Diósgyőri
Várfürdőt Kedvelők!
Amint a képen is látható az eredeti tervek szerint a Diósgyőri Várfürdő-t az eredeti helyén tervezték megvalósitani és ekkor még szó sem volt annak esetleges “valahová” történő áthelyezéséről!
Kinek és miért jó ez az áthelyezési elképzelés?!
Nekünk a Diósgyőri Várfürdőt Kedvelő városi lakosoknak BIZTOSAN NEM!
Nézzük mi mindennek a megvalósulását tervezi a városvezetés a Diósgyőri Várrekonstrukció keretén belül, kihagyva abból a Diósgyőri Várfürdőt, melyet a strandbezáráskor megigértek:
A Közbeszerzési Értesítő szerint a Diósgyőri vár állagmegóvását és teljes rekonstrukcióját két további ütemben szeretné megvalósítani a miskolci önkormányzat. A második ütem a belső vár-, a harmadik a külső vár teljes rekonstrukcióját jelentené. A belső várban a nyugati palotaszárnyat építenék vissza. Rekonstruálnák a lépcsőházi tornyot is (benne közlekedőkkel) visszaépítenék a rámpákat, a palota magas tetőit a gyilokjárókkal és védőtetőkkel. Megtörténne a tornyok teljes rekonstrukciója is.
A harmadik ütemben – a külső vár fejlesztéseként – a középkori történeti kertépítészeti technikák felhasználásával, autentikus források alapján kiválasztott fűszer- és gyógynövényfélékből egy bemutatókertet létesítenének a Királynék kertjében. A konyhaépület első emeletén egy kisebb működő labort, „boszorkánykonyhát” terveznek, ahol eredeti, meglévő receptúrák szerinti főzetek készíthetők. Az elkészült terméketet a látogatók meg is vásárolhatnák.
A dokumentum külön sorolja fel a harmadik ütemben újraépítendő épületrészeket, így a négy bástyapárt, a külső várteraszok létesítését és funkcióval megtöltését, a külső várfal visszaépítését. A leírás szerint ez két szinten végigsétálható lenne. Rekonstruálnák a régi konyhaépületet is.
A dokumentációból a tervezett beruházás területigényéről is tudomást szerezhetünk. Jelenleg 2058 négyzetméteres a vár 941 négyzetméternyi külső területtel, a beruházást követően az irat a külső vár nyitott-fedett alapterületeként már 4768,87 négyzetméterrel számol.
A korábbi hírek szerint az építkezés befejezésének határideje: 2021.
