A bűncselekmények nem a reptér általában jól bekamerázott részein történnek, hanem – ahogy emlegetik – a „fordulós gépek” csomagterében, miközben az érkezők csomagjait már be- illetve kipakolják. Ezt felismerve a járatok egy részénél ezt is kamerával rögzítik – már ha a földi kiszolgáló (angolul: ground handling) cég hajlandó erre még pénzt költeni.
Az egyes légitársaságok ugyanis ezekre a kiszolgáló cégekre – Budapesten a négy erre szakosodott vállalkozás valamelyikére – bízzák az egész csomagkezelést, amit ezek rendszerint a rakodókat alkalmazó alvállalkozók bevonásával végeznek el. E mellett megtehetik, hogy kifejezetten a vagyonbiztonság érdekében igénybe vesznek egy másik szolgáltatást is, az úgynevezett járatfelügyeletet. Ez azt jelenti, hogy – a reptéri biztonságért felelős reptéri rendőrségen, illetve a fegyveres biztonsági őrökön (ahogy rövidítve nevezik, az fbö-kön) kívül – az ezzel foglalkozó cégektől plusz biztonsági személyzetet kérnek és vetnek be. Ezek a másképp védelmi ellenőröknek nevezett biztonságiak nemcsak végig jelen vannak, és szemmel kell tartaniuk a rakodókat, de szabályozott módon kamerázzák is, mi történik a csomagtérben. Így jó esetben utólag is visszakövethetőek az események, ha lába kelne valaminek az utas táskájából. https://hvg.hu/itthon/20190311_Ferihegyen_a_helyzet_valtozatlan
