Az első a széttöredezettség
(Kovácsy Zsombor a magyar egészségügy 5 legnagyobb bajáról)
. Nincs, aki a betegnek megmondja elejétől a végéig, hogy mikor hova kell mennie, mire várhat, mennyi lesz a gyógyulás időtartama, hogyan táplálkozzon, milyen testtartásban aludjon, mit ne csináljon. Senki nem fogja a kezét. A második, hogy óriásiak a különbségek. Egyszerre van jelen az egynapos és a 301 napos várólista a magyar egészségügyben, holott ilyen különbségek egy egységes nemzeti kockázatközösségben, egy állami rendszerben szerintem megengedhetetlenek. Aztán a hálapénz. Iszonyatosan torzítja a rendszert, és a hamis működőképesség illúziójával fedi el az óriási problémákat. A negyedik az adatok hozzáférhetetlensége. Amit már említettem a kórházi fertőzésekkel kapcsolatban, az sok más dologra is igaz. Teljesen hiányzik egyfajta felhasználóbarát tájékoztatási habitus. Nincsenek információs pontok, honlapok, személyek, senki, aki eligazítana például abban, hogy hova menjek, ha csíp a pisilés, Debrecenben lakom, és azonnal szeretném a választ. Angliában vagy Kanadában azonnal megmutatja a mobiltelefonom, hogy utca, házszám, melyik orvos, mikor rendel, mennyi a várakozási idő, és addig is mit tanácsol, ilyen és ilyen tünetek mellett mi szokott segíteni. Ez teljesen hiányzik. Az ötödik legnagyobb probléma pedig szerintem a bizalmatlanság. Mindenki siet, senkinek sincs ideje, türelme, hogy normálisan beszéljen a beteggel, és persze a betegek is türelmetlenek, ez társadalmi jelenség is.
