A PEKA BAU 2000 építi a Tapolcai strandot is

 A február 8-i Közbeszerzési Értesítőből kiderül, hogy a helyi PEKA BAU 2000 Építőipari, Ingatlanforgalmazó Kft. adta a nyertes ajánlatot. A szerződést már november 30-án aláírták, a munkaterületet január elején át is adták.

A beruházás a miskolctapolcai strand fejlesztésének második ütemeként valósul meg 2019-2020 során.

A kivitelező a helyszín adottságait figyelembe véve tervezte meg az öt ellipszis alakú, egymáshoz kapcsolódó épületegyüttest. Az első rész földszinti főbejárata az Aradi sétány felől fog nyílni, pinceszintjén személyzeti öltözőkkel, gépészeti műhellyel és egyéb szociális helyiségekkel; az emeleti részen irodákat alakítanak ki. A kettes ellipszis földszintjén egy 500 adagos konyha kap helyet, látványkonyhával, melynek pinceszintjére az öltöző kerül.

A fő fürdőcsarnok a hármas épületben kap helyet, pinceszintjén az összes uszodatechnikához szükséges berendezéssel, elektromos és gépészeti helyiségekkel. Sakk-, pezsgő-, élmény- és wellnessmedence is épül a beltérben, emellett egy kültéri medencét is kialakítanak. A négyes ellipszist a tinédzsereknek építik, akik egy 3 csúszdával ellátott medencét és egy élménymedencét vehetnek majd birtokba. A kisgyerekekre is gondoltak, hiszen az ötödik részbe kizárólag két kültéri gyermekmedencét és vizes játszóteret terveztek.

Az ellipsziseket összekötő részeken kávézókat, vizesblokkokat alakítanak ki, az épületeken belüli közlekedést monolit vasbeton lépcsőkkel és liftekkel oldják meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek