Felnőt tartalom. Megint úgy karambolozott egy román sofőr, hogy közben élőzött a telefonján. Túlélte

Élőben közvetítette

egy balesettel végződött előzését az A3-as észak-erdélyi autópályán egy romániai kisbusz sofőrje, írja az MTI a Mediafax hírügynökség alapján.

A kisbusz hétfőn délelőtt külföldön dolgozó román vendégmunkásokat szállított Maros megyébe, és a Kolozsvár mellett elhaladó autópályán egy nyerges vontató előzésébe kezdett. A romániai hírtelevíziók által is bemutatott felvételen látható, hogy a kisbusz a menetirányokat elválasztó szalagkorlátnak csapódik, aztán felborul.

A felvételt jobban megnézve látszik, hogy a kisbusz borulásakor a mögötte haladó autó még elmegy mellette, azaz el tudta kerülni az ütközést. A balesetben a sofőr és a jármű négy utasa megsérült.

Tavaly májusban szintén vendégmunkásokat szállító Maros megyei kisbusz szenvedett balesetet Ceglédbercelnél, melyben kilenc ember vesztette életét. Azt a balesetet is a sofőr élőben közvetítette. Feltehetően azért nem vette észre a szembe közeledő teherautót, mert a telefonjára figyelt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek