A kormány most úgy döntött, hogy az Orbán által bejelentett nagy projektek közül kettőt is leállít. Az egyik a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház belgyógyászati és onkológiai tömbjének megépítése, a másik az Alba Aréna, egy multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnok, ami a fehérvári hokisok új otthona lett volna.
A kormány arra hivatkozott, hogy a közbeszerzéseken kihirdetett győztes ajánlatok messze meghaladták a tervezett költségeket. A kórházi tömbre 2016-ban 7,5 milliárdot szántak. Ehhez képest 18 milliárdos ajánlattal nyert Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége, a Fejér B.Á.L. az Épkarral közösen. A sportarénánál 2016-ban 13,8 milliárddal számoltak. A közbeszerzési pályázatban már 20 milliárd forintra lőtték be a költségeket, ehhez képest 25 milliárd forintos ajánlattal nyert az Orbán Viktort repülőgépekkel meccsekre szállító Garancsi István cége, a Market Zrt.
A döntések kommunikálása sajátos volt. Előbb az RTL Klub tudta meg, hogy a kórház új épülettömbje mégsem épül meg. Aztán a város fideszes polgármestere, Cser-Palkovics András jelentette be Facebookon, hogy nemcsak az egészségügyi beruházás nem indul el, hanem a sportcsarnok építését is leállította a kormány. Ebben a posztban közölte, hogy egy harmadik beruházást, egy 2500 fős középiskolai campust pedig ő maga függeszt fel.
A fideszes polgármester az építőipar eltúlzott áraira hivatkozott, és kirohanást intézett az ellen, hogy egyetlen ajánlat érkezett például a campusra, vagyis „nincsen verseny egy ekkora beruházás elnyeréséért. Ez elfogadhatatlan! Van munkaerőhiány, van kapacitáshiány, van alapanyaghiány, de az akkor sincs rendben, hogy ekkora értékű fejlesztéseknél a közbeszerzési eljárásokban csak 1-2 ajánlattevő legyen”.
Cser-Palkovics bejelentésekor nem volt világos, hogy a kormányt csak Székesfehérvár esetében zavarják a túlságosan elszállt, győztesnek hirdetett árajánlatok, vagy a Modern Városok Programjában érintett többi megyei jogú városnál is szigorítottak.
444.hu
