Tele a gatya. Biztonsági őrök védték a rabszolgatörvényről szavazó fideszeseket Miskolcon

Az ülés információink szerint nemcsak a soron kívülisége miatt volt rendkívüli, hanem az elrendelt biztonsági intézkedések miatt is: kedd reggelre több mint egytucatnyi rendészeti dolgozót rendeltek be a Városházára, (a szokásos kettő helyett), attól tartva, hogy a napirend leszavazása után esetleg tiltakozók zavarnák meg az eseményt.

Az ellenzéki kezdeményezés napirendre vételét végül 15-10 arányban utasította el a közgyűlés. A szavazás után a Fidesz-KDNP képviselői a hátsó kijáraton távoztak az épületből.

Az ülés után az önkormányzat ellenzéki képviselői közös sajtótájékoztatón szólították fel a kormánypárti képviselőket a Munka törvénykönyve december 12-én elfogadott módosításainak visszavonására.

Miskolc fideszes polgármestere hétfőn közleményben próbált elébe menni a rendkívüli közgyűlésnek. Kriza Ákos ebben arra hivatkozva nevezte okafogyottnak a rendkívüli közgyűlés összehívását, hogy a város cégeinél dolgozóknak nem kell többet túlórázniuk a tavalyinál, és a 250 órás keretet akkor sem merítették ki.

Korábban Szeged, Ajka, Szombathely és számos cég mondott nemet a túlóratörvényre, Vágó Gábor LMP-s politikus pedig bojkottra szólított fel a törvényt alkalmazó és a NER-barát cégek ellen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek