Vesztett Pásztó polgármestere az időközin. Felcsúton 89 százalékon áll a Fidesz. Balmazújvárosban viszont meglepetésre az ellenzék által támogatott független nyert.
Dömsödi az ATV-nek azt mondta: tegnaptól munkanélküli, ezért bejelentkezett a munkaügyi hivatalba, így három hónapig bruttó 136 ezer forintos segélyt fog kapni.
Dömsödi az ATV-nek azt mondta: fizetett fideszes aktivistahálózat lepte el a várost, és folyamatosan mocskolta:
Tankokkal és nehéztüzérséggel álltam szembe egy bugylibicskával.
Az augusztus 12-én tartott időközi választáson végül Dömsödi 106 szavazattal maradt le fideszes ellenfele mögött. Dömsödi büszke arra, hogy európai, fejlődő pályára állította a települést, ahol 70 százalékkal növekedett az adóbevétel. Mint mondta: nem adja fel a harcot, nem hagyja, hogy utódja levigye Pásztót arról a pályáról, amire ráállította. Jövőre ezért újra elindul a polgármesteri székért.
Addig oknyomozó újságíróként tervezi felderíteni a helyi ügyeket.
