Elrendelték a letartóztatását
annak férfinak, aki a gyanú szerint Miskolcon, az Avasi lakótelepen július 5-én baltával sebesített meg egy másik férfit, aki rövid időn belül belehalt a sérüléseibe.
Ittak és összevesztek
A sértett és a gyanúsított egy háztartásban éltek. A gyanúsított, a sértett, és a velük együtt tartózkodó két személy az adott napon szeszes italt fogyasztottak. Amikor az alkohol elfogyott, a gyanúsított élettársa kötekedni kezdett a sértettel. Ekkor a sértett a nőt aludni küldte, azonban az továbbra is bort kért és kiabált.
A sértett odakiáltott a gyanúsítottnak, hogy jöjjön, és adjon neki, mire a gyanúsított kezébe vette az általa korábban talált baltát, és annak élével fejbe vágta a sértettet. Ennek hatására a sértett elesett, majd a gyanúsított még legalább 5-6 alkalommal vágta fejen az akkor már erősen vérző férfit, aki a kórházba szállítás során a mentőben elhunyt.
