Ildikó CzigányKinn sötét
hideg, benn sárga fény. Bea rugalmas léptekkel követi a zenei ritmusát, talán dúdol is.
– Mikor jönnek a „nézők”? – így Pisti.
Már jönnek. A kairói utasok egy része súlyos aranyláncokkal érkezik, újgazdag kirándulók, egy kis nílusi hajózásra vagy vörös-tengeri búvárkalandokra vágynak. Meg az arab vendégmunkások. Meg a szabadjegyes takarító néni, aki ismeri a gép minden zugát, de most ünnepély van, érzi: először fog felszállni a masina vele. Kicsit izgul, nem tudja, megismerjük-e. Habozik, zavartan mosolyog, szóljon-e, hogy ő is itt dolgozik. De megismerjük. Rajta nincsenek aranyláncok. Megkérdezi, hol a 12. sor. Ha nem látnám elesettségét, elmagyaráznám neki, hogy a 12. sor bizony pontosan a 11. és 13. között található. De nem. Neki nem! Ő egy pohár vizet kér, mert kiszáradt a torka. Most más a repülőgép, mint amikor felmossa. Ez a repülőgép él, halk, forró áramok keringenek benne, kigyúlnak a fények, felpörögnek a műszerek. Kezdődik az előadás.
Két órával felszállás után már mindenki alszik. Csak a motor duruzsol és „hussanunk” az éjszakában. Nem vagyok álmos. Lassan a város közelébe érünk, amelynek fényeitől vékony, áttetsző felhőréteg választ el. Nézem, nézem és valami különös fény bújik belém. Mi ez? Na, nem… Alulról a város arany fényei, felülről a telihold világítja meg az áttetsző felhőréteget. Elnevetem magam, mert ilyet kitalálni nem lehet. Erre csak a valóság képes.
Miután az utolsó utasnak távozóban „jó éjszakát” kívántam, majd mélyet szippantottam a – bocsánat! – lópisi szagú levegőből, jön az első utas, akinek örömteli „jó reggelt” kívánok.
Őrizzük az éjszakát és szorongva várjuk, hogy vajon ma is megteszi-e?
Aztán tanúi lehetünk a nap titkos, de végleges döntésének, hogy ő bizony ma is felkel! Együtt örülünk, mert a világosság jó, a kövek lehullanak és nézzük, figyeljük a forrongó fényeket, amint körbefutnak a horizonton.
Meglestük. És tudjuk, amit a földön még nem. Ott még sötét van, apró házak gubbasztanak a hidegben. De én láttam, amint megszületett, vele voltam! És talán másképp nézek rá akkor is, amikor már teljében ragyog.
