Devizahitelesekkel a parlamentbe
– kérem megosztani –
NYÍLT ÜGYVÉDI LEVÉL A
KÚRIA POLGÁRI KOLLÉGIUMA
SZAKMAI GONDATLANSÁGÁRÓL
Tisztelt Polgári Kollégium!
Dr. Darák Péter elnök úr 2016. december 21-én kelt 2016. El. I. H. 543-60 számú válaszlevelében arról tájékoztatott, hogy a devizaalapú kölcsönszerződésekre vonatkozó és általam bemutatott kamatparitás összefüggését a Kúria Polgári Kollégiuma tanulmányozza. Álláspontom szerint ez egy megkésett „intézkedés”, mivel a Kúria 6/2013 PJE határozatának 1-3. pontjai előkészítésekor kellett volna azt széleskörű pénzügytudományi és pénzpiaci elemezésnek kitenni. A Polgári Kollégium szakmai gondatlanságának következményei beláthatatlanok az adósok helyzetére és jogérvényesítésére. Az ország bíróságait széltében-hosszában járva tapasztalom, hogy a bíróságok a Kúria „kedvező deviza kamatmérték ellenében az árfolyamváltozás adós általi viselése” tudománytalan tétele és téves kötelmi jogi minősítése alapján úgy ítélkeznek, hogy azt a sötét középkor is megirigyelné. A kamatparitás [deviza/forint kamatkülönbözet és a deviza/forint árfolyamváltozás közötti) összefüggés bankok általi elhallgatása és ennek a Kúria jogegységi határozatában a bírók tudásává tétele (elhallgatásának legalizálása) három lehetséges kötelmi jogi következtetést érint.
Következtetés-1.
Az egyik következtetés, hogy a kamatparitás összefüggése alapján a deviza kamatmérték alacsonyabb, de nem kedvező, ezért nincs az árfolyamváltozás következményei viselésének banki ellenszolgáltatása. Ez analóg az EUB C-26/14 számú ítélete nyomán hozott Kúria 2/2014 PJE 2. pont tényállásával, amely szerint – miként az ellenszolgáltatással nem tételezett árfolyamrés, úgy – az árfolyamkockázat viselés áthárítása is tisztességtelen kikötés. Adott tehát az egyik következtetés, hogy a 6/2013 PJE határozat 1-3. pontjai módosításával az árfolyamkockázat viselés tisztességtelen kikötését valamennyi devizaalapú kölcsönszerződésre kimondják. Ez alapján a Kormány nyilvánvalóan analóg módon eljárva a DH1 törvényhez hasonló jogszabállyal rendelkezhet a DH3 (forintosítási) törvényben az adósok terhére elszámolt deviza árfolyam-különbözet bankok általi visszafizetéséről és a „kihulló” rendelkezés folytán a szerződés a folyósítási árfolyamon forintosítva kötné a feleket.
Következtetés-2.
Adott a másik alternatív következtetés is, miszerint az árfolyamkockázat viselése a főszolgáltatás mértékét érinti, ezért olyan lényeges feltételnek minősül, amelynek ellenszolgáltatása hiányában – a szolgáltatás-ellenszolgáltatás ekvivalencia követelménye miatt – a szerződés nem jött létre és az általános szabályok szerint a szerződés megkötését megelőző állapot helyreállításának [régi Ptk. 237.§] és forintalapú elszámolásának van helye.
Következtetés-3.
Adott egy kínos következtetés is, miszerint a 2/2014 PJE határozat 1. pontját kiegészítik és az árfolyamkockázati tájékoztatás Hpt. 203.§ (5) bekezdés a) pontjában előírt kettős követelménye – árfolyamkockázat ismertetése [analog C-26/14] és annak a törlesztőrészletekre hatása – közül az előbbi körében a kamatparitás konkrét pénzügyi-gazdasági mechanizmusa ismertetését nem tartalmazó szerződési kikötés vagy kockázatfeltáró nyilatkozat esetén a szerződési kikötés tisztességtelen, amely a főszolgáltatást érintő tény miatt az egész szerződést megdönti és forintalapú elszámolásának van helye.
Kúria és a bíróságok pénzügyi műveltségéről.
A devizaperekben a bankok előszeretettel hivatkoznak olyan vidéki kollégiumvezető bírótól származó publikációra, amely enyhén szólva botrányos „egyszerűséggel” intézi el az árfolyamkockázati tájékoztatás tartalmát. Egyáltalában véve elég nehéz nekünk adósképviseletet ellátó ügyvédeknek a Kúria „zsoltárkönyve” birtokában is bizonytalan felkészültségű bírókkal találkozni, akik ha bele kívánunk bocsátkozni az árfolyamkockázat ismertetése követelményének mélyrétegeibe, akkor . A devizaügyvédek mély lenézését tehát be lehet fejezni és a Kúrián és a bíróságok házatáján is össze kellene szedni a „kapcarongyot”. A régi Ptk. „biblia” mellett kellő szakértelemmel kellene forgatni ezt a jogviszonyt szabályozó külön törvényeket is. A szakértelem alatt azt is értem, hogy az ilyen interdiszciplináris területen nem elég leporolni a könyvet, hanem adott esetben ki kellene cserélni a könyvtárat (…) Az hogy a Kúria a jogtudományi hivatásrend képviselőit és a pénzügytudomány idevágó tudását mellőzte, az kárt vagy károkozó veszélyhelyzetet teremtő szakmai gondatlanság. Nem volt elegendő a bankárvédők és a bankokat felügyelő hatóság fonalát felvenni. A Kúria egyik bírája vidéken tartott előadása publikációjából olvastam, mely szerint „nem érti a befektetési” összefüggésre hivatkozásokat. Ajánlom a mértékadó érdekvédők által már rongyosra olvasott MNB tanulmányok 90. 2010. számában egy 92 oldalas tanulmány elolvasását az MNB szakértőitől a szintetikus devizáról és onnan már csak egy gondolati ugrás az, hogy az ügyfél pénzével állították elő a devizát (fedezetét), ezért annak reá kiterhelt költségei okán lényeges feltételben nem történt vele megállapodás. De ettől a kis kitérőtől térjünk vissza a kamatparitáshoz, ennek ismeretében senki nem vett volna fel devizaalapú kölcsönt, mert a kamatparitás összefüggése megmutatja, hogy a magas deviza/forint kamatkülönbözet a magasabb kamatozású ország (HUF) valutáját leértékeli és fedezett kamatparitás esetén a forintkölcsönnel azonos, tehát drága kölcsönhöz juthatunk, míg a fedezetlen kamatparitás – aminek az adósokat kockázatkezelés nélkül kitették – hasonlóan a fedezett pozíció körül szóródik, azt a valutapiac ugyanúgy beállítja. Ez alapján a forinthitelesek nem járhatnak rosszabbul kitaláció már csak egy politikai szlogen, aminek a 6/2013 PJE határozat 1. pontjában felfedezhetjük a Kúria által történt jogi leképezését. Ilyen mélyre süllyedtünk (?) Hogy mire jó magas felkészültségű, a jogtudományt is tanító főbíráknak a jogtudomány elveit, általános és speciális tételeit így „szétverni” és félre tenni, az évek múlva biztonsággal állítom, hogy kiderül. Kúria elérte, hogy a törvényhozó és végrehajtó hatalom mellé a függetlenségére oly kényes bírói főhatalom is beállt a politikacsinálásba, de minden hatalom számonkérhető. A saját szabályaival szembesítve ez történik most.
Kúria Polgári Kollégiuma figyelmébe néhány releváns kamatparitás tanulmány.
Közgazdasági Szemle, LV. évf., 2008. november (941–961. o.). Ábel István – Kóbor Ádám: kamatkülönbözet, spekulációs profit és árfolyam-változékonyság [cikk írásakor Ábel István a Nemzetközi Valutaalap (IMF) munkatársa; Kóbor Ádám a Világbank (World Bank) munkatársa].
„A hagyományos szó használat a forintkamat és az eurókamat (és más devizák: CHF, JPY – K.I.) eltérésére a kamatkülönbözet kifejezést alkalmazza. A kamatparitás az árfolyam és a kamatkülönbözet közötti összefüggést jelöli.”. … „Az (1) összefüggés a fedezett kamatparitás, amely azt írja le, hogy ha két eszköz, amely minden szempontból összehasonlítható, és pusztán abban különböznek, hogy az egyik forintban, a másik meg euróban van denominálva, akkor a határidõs árfolyamügylettel kiküszöbölve az árfolyamkockázatot, e két eszköz hozama azonossá válik. Ha nem ez történne, akkor mindaddig végrehajthatók olyan arbitrázsügyletek, amelyek nyereségesek, amíg a hozam ki nem egyenlítõdik … hatékony piacon teljesülnie kell ennek az összefüggésnek” …
„A kamatkülönbözet és az árfolyam kapcsolatáról itt azt mondhatjuk, hogy a forintpiacon a fedezett kamatparitás lényegében érvényesül” … „Az … euróénál magasabb forintkamat ezzel megegyezõ határidõs felárakhoz vezet, vagyis ennek alapján a forint határidõs árfolyama leértékelõdik. Amennyiben … határidõs árfolyamot a várható árfolyammal helyettesítjük, vagyis a fedezett helyett a fedezetlen kamatparitásból indulunk ki, … a forint várható árfolyama szerint is leértékelõdésre számítunk pozitív kamatkülönbözet mellett”
„Hosszabb távon régióbeli összehasonlításban viszont azt tapasztaljuk, hogy a kamatparitás irányával megegyezõ módon a nagyobb kamatkülönbözetû országok valutája inkább leértékelõdik, vagy kevésbé értékelõdik fel, mint az alacsonyabb kamatkülönbözetû országok valutája. Ez tapasztalati tényeken alapuló megállapítás, hiszen az árfolyamok alakulását, különösen hosszú távon, rengeteg, általunk nem vizsgált tényezõ is befolyásolhatja – az viszont ennyibõl is látható, hogy a pozitív kamat különbözet csak rövid távon hat pozitívan a hazai árfolyamra. A tanulmányban vizsgált harmadik jellemzõ, az árfolyam változékonysága rövid és hosszú távon egyaránt korrelál a kamatkülönbözettel.”
„A forint kamatszintje jelentõsen magasabb, mint az euró vagy például a régióbeli, de még az euróénál is alacsonyabb kamatozású cseh korona kamatszintje. A magasabb hazai kamat a makroökonómia leegyszerûsített elméleti világában spekulatív tõkebeáramlást gerjeszt. A beáramló külföldi valutának forintra való átváltása növeli a forintkeresletet, és a forintárfolyam felértékelõdéséhez vezet. Egy másik érvelés viszont úgy szól, hogy azért kell magasabb kamatot fizetni a forintra, hogy a forint várható leértékelõdése miatti kockázatot ellensúlyozzuk”
Ábel-Kóbor következtetése az, hogy a kamatkülönbözet, árfolyam változékonysága, spekulatív tőkemozgások – e „szentháromság” olyan szoros összefüggésben van egymással, hogy bármelyik tényező megváltozása mindkét másik tényező megváltozását vonja maga után. „A kamatkülönbözet tágabbra nyitása a volatilitás növekedését eredményezi, ha az együtt jár a spekulációs tõkemozgások erõsödésével. Ebbõl a szempontból nemcsak a külföldieknek a kamatkülönbözet által vonzott rövid lejáratú pénzpiaci befektetetéseit kell spekulációs tõkemozgást generálónak tekintenünk, hanem a belföldiek devizahitel-felvételének növekedését is.”
Jogi konklúzióként levonható, hogy a kedvezőbb kamatmérték ellenében az árfolyamváltozás hatásainak viselése értelmezhetetlen, mivel mindkettő a forint-deviza kamatkülönbözet, árfolyam változékonyság, spekulatív tőkemozgás „szentháromságában” helyezkedik el. Eszerint az ún. kedvezőbb kamatmérték a forint-deviza kamatkülönbözetben helyezkedik el és az árfolyam változékonyságát (volatilitását) növeli, amely hosszú távon a forint leértékelődését mutatja és a tőkére, kamatra egyaránt rakódó árfolyamkülönbözetet eredményez, amely miatt a devizahitel drága hitel éppen a „kedvező kamatmérték” következményeként. Következésképpen a „kedvező kamatmérték” a devizaalapú hitel drágaságát jelenti, ezért nincs az árfolyamkockázatot ellentételező kedvező (olcsó) devizaszolgáltatás. Egyebekben az adós törlesztéskori devizavásárlásai olyan befektetések, amelynek árfolyamkockázata nincs határidős ügylettel kiküszöbölve, így a fedezetlen kamatparitás várható árfolyamának van kitéve, amit Ábel-Kóbor a forint leértékelődésével jellemez.
Hitelinézeti Szemle – 2008. hetedik évfolyam 1. szám – Schepp Zoltán: Néhány gondolat a változó kamatozású devizafinszírozás kockázatairól.
„De mitől lehet olcsóbb a devizahitel? … A kézenfekvő, ámbár félrevezető válasz az volna, hogy a devizahitelek alacsonyabb kamatozásuk miatt eredményezhetnek alacsonyabb forrásköltséget. Ez azonban féligazság, pontosabban: így, ebben a formában egyszerűen nem állja meg a helyét. A devizahitelek ugyanis csak akkor lehetnek olcsóbbak, ha a denominációs pénznem (pl. EUR vagy CHF) nem értékelődik fel a forinttal – mint bázis- vagy referenciapénznemmel – szemben annyira, hogy ezt kompenzálja. Ha a bázis- és a hitelpénznem kockázati jellemzői egybeesnének, akkor teljesülne a fedezetlen kamatparitás (uncovered interest parity – UIP), vagyis a várható hozamok és hitelterhek a várt árfolyamváltozás révén nemzetközileg kiegyenlítődnek, a piac által várt és a határidős árfolyam egybeesik”
Dr. Losoncz Miklós egyetemi docens – Nemzetközi pénzügyek (2006).
Devizahitelek árfolyamkockázatának fedezése – „Ezek árfolyamkockázatának fedezésére a nemzetközi gyakorlatban általában forward ügyleteket használnak. A forward ügylet egy jövőbeli értéknapon, már az üzletkötéskor meghatározott árfolyamon megvalósuló konverzió. Az ügylet révén a belföldi hitelfelvevő már előre megvásárolja bankjától a hitel törlesztéséhez és az esedékes kamat megfizetéséhez szükséges devizamennyiséget előre rögzített árfolyamon, ezáltal kiküszöbölve a devizaárfolyamok változásának kockázatát. A forward árfolyamot a gyakorlatban a pillanatnyi (spot) devizaárfolyamot az eladott illetve megvásárolt deviza kamatrátáinak különbségével korrigálva számítják ki (fedezett kamatparitás)” … „Ha az adós rendelkezik megfelelő jövőbeni export-árbevétellel, nyilvánvalóan nincs szüksége fedezésre. Ha a hitelt forintbevételeiből kívánja visszafizetni, akkor praktikusabb forinthitelt felvennie, mert összességében nem valószínű, hogy a devizahitel kamata és a forward árfolyamban érvényesített kamatláb-különbözet szignifikánsan kevesebb lenne a forintkamatnál”.
Végh Richárd: BÉT havi elemzés 2004. október
Bár a Tőzsdén maximálisan egyéves határidős kontraktusok érhetők el, a fenti példa analógiájára elvégeztünk számításokat arra az esetre is, ha a hitel teljes futamidejére, azaz 10 évre előre tudnánk kötni határidős ügyletet. (A számításokat tartalmazó 9. táblázatban a vonal alatti határidős termékek csak elméleti számításaink eredménye, melyet az ÁKK zéró-kupon hozamgörbéje és enyhén emelkedő svájci hozamgörbe alapján számítottunk.)
9. táblázat:
Fedezett CHF hitel
összesen
18 635 679 Ft
Forint törlesztőrészletek
összesen
19 360 195 Ft
Mint látható a fedezett, árfolyamkockázattól, ha nem is tökéletesen de megtisztított svájci frank alapú hitel összességében többe kerül, mint a forint alapú hitel. Ez az eredmény megfelel a várakozásoknak, hiszen két pozíció közül, amelyek ugyanolyan kockázati tulajdonságokkal rendelkeznek az a drágább, amelyiket szintetikus úton, költségekkel járó tranzakciókkal állítottunk elő.
Szabó Gergely: Jöjjön a részleges magánadósság elengedés.
http://mandiner.hu/…/20160618_szabo_gergely_jojjon_a_reszle…
„A cikkben bemutatásra kerül, hogy a bankok ismerték a valós, piaci határidős árfolyamokat, amelyek meredek forintgyengülést vetítettek előre. Ezzel szemben a bankok az ügyfelek számára azt sugallták, hogy az árfolyam várhatóan nem fog jelentősen változni. A félrevezető tájékoztatás jogalapot adhat arra, hogy az adósok átháríthassák az árfolyamveszteséget a bankokra. … A 2000-es évek elejétől a háztartások több hitelt kívántak felvenni, a bankrendszer pedig többet kívánt hitelezni. A forinthitelezést korlátozta, hogy a jegybank magasan tartotta a forint kamatokat. A probléma „megoldására” fejlesztették ki a bankok a devizaelszámolású hiteleket, amelyek esetén az ügyfelek látszólag kedvezőbb feltételekkel juthattak hitelhez. …
Például, ha valaki bement egy bankba 2007-ben azzal a szándékkal, hogy 10 millió forint hitelt szeretne felvenni, 20 év futamidőt vállalva, akkor a bank az alábbi ajánlatokat adhatta:
− forinthitel, havi 130 ezer forint törlesztőrészlettel, vagy
− devizahitel, „havi 90 ezer forint törlesztőrészlettel”, ami havi 600 frank törlesztőrészletet jelent, 150-es forintárfolyammal számolva.
A devizahitelek szellemisége az volt, hogy a bank az ügyfél számára egy kedvezőbb konstrukciót biztosít a forinthitellel szemben. A bank azt sugallta, hogy az árfolyam, bár ingadozhat, várhatóan nem fog jelentősen egy irányba változni. Ezért az ésszerűen tájékozott fogyasztó azt gondolta, hogy a kérdés az, hogy havi 130 ezer forint vagy várhatóan havi 90 ezer forintos törlesztőrészlet szeretne-e törleszteni. Így a legtöbb háztartás a devizahitelt választotta. … Mivel a frank/forint árfolyam pár év alatt 150-ről 250 fölé nőtt, a példában szereplő kezdeti tartozás 10 millió forintról 17 millió forintra, a havi törlesztőrészlet pedig 90 ezer forintról 150 ezer forintra emelkedett. Így az ügyfél a konstrukción rengeteget veszített. … A történet kiegészítése, hogy a háztartások veszteségével szemben megjelenő nyereség nem a hazai bankrendszerben képződött. Bár 2005 után a hazai bankok a devizaelszámolású hiteleket elsősorban „forintforrásból finanszírozták”, ami azt jelenti, hogy a bankok egyszerűen forintkölcsönt adtak az ügyfeleiknek és ráírták a szerződésre, hogy devizában számolnak el. Így az ügyfelek gyakorlatilag kaptak egyszer egy forinthitelt és mellé egy frank/forint árfolyamfogadást: ha a frank gyengül, akkor az ügyfél nyer és a bank veszít, ha pedig a frank erősödik, akkor a bank nyer és az ügyfél veszít…. A bankok azonban kimutatásaik alapján ezt a fogadást nem tartották meg, hanem ú.n. swapok formájában továbbadták anyabankjuknak vagy más piaci szereplőknek, például nagy londoni vagy svájci bankoknak, amelyek aztán még tovább adták a fogadásokat. Külső résztvevő számára követhetetlenné vált, hogy a magyar háztartások veszteségével szemben képződött nyereség végül hol kötött ki, a hazai bankkal azonos tulajdonosi csoportban (pl. az anyabanknál) vagy egy teljesen független piaci szereplőnél? … Viszont függetlenül attól, hogy az árfolyamnyereség nem a hazai bankok mérlegében van, a bankok felelősek azért, hogy egy rossz terméket értékesített az ügyfeleinek. A kérdés az, hogy a hazai bank tudhatta-e előre, hogy az árfolyam ilyen mértékben változhat, valamint, hogy megfelelően tájékoztatta-e az ügyfeleket az árfolyamváltozás kockázatairól? … Míg a deviza határidős árazás egyáltalán nem ismert az ésszerűen tájékozott fogyasztó számára, addig a deviza határidős kereskedők, például a bankok treasury osztályán dolgozó szakemberek, illetve a banki vezetés számára ennek nem ismerése elképzelhetetlen. … Ha egy banki treasury-n dolgozó határidős devizakereskedő 2007-ben a monitorjára nézett, akkor azt látta, hogy míg az azonnali frank/forint árfolyam 150, addig a 2008-as határidős árfolyam 160, a 2009-es 170, a 2015-ös pedig 250. A határidős forint árak azért voltak ilyen meredeken növekvők a távolabbi lejáratokra, mert magas volt a kamatkülönbözet; a forint kamat ekkor 7% körül, a frank kamat pedig 1% körül mozgott, így a határidős árak minden évben nagyságrendileg 6%-os növekedést mutattak. … A bank számára ismertek voltak a valós piaci határidős árak, így tudhatták, hogy abban az esetben, ha a devizahitel-szerződés törlesztőrészleteit nem az azonnali árfolyammal (azaz nem végig 150-nel), hanem valós, piaci határidős árakon (azaz, 160, 170, 250 stb.) számolja valaki, akkor kiderül, hogy a konstrukció kedvezőtlen az ügyfél számára. … Ezt az információt a bankok azonban mégsem osztották meg az ügyfelekkel kapcsolatba lépő kollégáikkal, illetve így az ügyfeleikkel sem. Vélhetően azért tették ezt a bankok, mert abban voltak érdekeltek, hogy minél több hitelt helyezzenek ki, és nem akarták az ügyfeleiket eltántorítani a hitelfelvételtől a valódi értékelés bemutatásával. A bankok magatartása ezért okkal nevezhető nem jóhiszeműnek, vagy akár kifejezetten megtévesztőnek. … Az esetet ahhoz lehetne hasonlítani, mintha egy autógyár néhány részlege és a vezetés tudná, hogy nem jó a fék a gyár által gyártott autókban, de erről − a nagyobb értékesítés érdekében − nem értesíti az autószalonokat, így azok mégis ajánlják és eladják az autókat a gyanútlan vásárlóknak. … A devizahitel-szerződés szellemisége az volt, hogy a bank az ügyfél számára egy, a forint hiteleknél kedvezőbb konstrukciót ad valamekkora kétirányú árfolyamkockázat mellett. Ezzel szemben a bank valójában nem jóhiszeműen, sőt egyenesen megtévesztően járt el akkor, amikor nem tájékoztatta az ügyfeleket a valós piaci határidős árakról, amelyet saját maga ismert és modelljeiben alkalmazott. A nem jóhiszemű vagy egyenesen megtévesztő magatartás elegendő indokot adhat arra, hogy a szerződés támadható legyen, majd kötelezni lehessen a bankokat arra, hogy a bankok úgy módosítsák a szerződést, hogy az eredeti devizahitel-szerződés szellemiségének megfelelő állapot jöjjön létre; azaz a bankok számolják újra a szerződést a felvételkori devizaárfolyammal, ami egyben azt is jelenti, hogy a bankok engedjék el az ügyfelek árfolyamváltozásból származó veszteségét. … Ha az autóban nem csak a fék nem működik, hanem az index és a hátsó ajtó sem, és ez utóbbiak már kicserélésre kerültek, ez nem ok arra, hogy az autógyár ne javítsa meg a legjelentősebb hibát, a féket is. Ugyanígy, az a tény, hogy másik két okból (árfolyamrés alkalmazása, egyoldalú kamatemelés) már javítani kellett a devizahitel-terméken, még nem ok arra, hogy a legfontosabb hiba, az árfolyamveszteség ne kerüljön kijavításra. … Mivel a bankrendszer nem tájékoztatta vagy megtévesztően tájékoztatta az ügyfeleket az árfolyamváltozás kockázatairól, fairnek tűnik az árfolyamváltozásból származó veszteséget legalább részben a bankrendszerre hárítani. Ezzel az adósság elengedéssel és néhány további kiegészítő intézkedéssel segíteni lehetne az adósságcsapdába jutott háztartások jelentős részén. Bár a bankok vesztesége jelentős lenne, ezt a bankrendszer el tudná viselni. A bankrendszer valódi veszteségét csökkenti, hogy az árfolyamveszteségek elengedésével jelentős részben olyan követelések törlődnének, amelyek amúgy sem kerülnének kifizetésre. A „végső elszámolás” után jelentősen kitisztulnának a banki mérlegek. A múlt végleges lezárásával új korszakot lehetne kezdeni a bankok és lakossági ügyfeleik együttműködésében.”
Makkos Albert közgazdász tanulmánya: Hogyan valósították meg a devizaalapú kölcsönt. http://www.fkgp.hu/…/nem-volt-deviza-a-devizaalapu-szer…/490
„A megoldás a banküzemtanban keresendő. Jelentős kölcsönfelfuttatásához alacsony kamatláb kell! A bankok forintból csak akkor tudták volna az alacsony kamatú kölcsönt biztosítani, ha egy idő után az elmaradt hasznukat érvényesíthetik. Ekkor jött a devizaalapú kölcsön gondolata. A bankok előre tudták, hogy a svájci frank forint árfolyama lényegesen emelkedni fog, tehát a kölcsönzés elején az alacsony kamatból keletkező nyereséghiány idővel busásan megtérül az árfolyam emelkedésből. Mivel nincs mögötte deviza, csak az elszámolását kell deviza jellegűnek tekinteni … A megoldáshoz szükség volt a bankok pénzteremtő tevékenységére is. A bankoknak lehetőségük van, hogy a tartalékrátával számított forint letétbe helyezésével hitelkeretet hozhassanak létre. A tartalékráta nagyságát a törvény jelenleg 2-5% közötti értékben határozza meg. A Magyar Nemzeti Bank a letétbe helyezett tartalék után kamatot fizet. A bankoknak a letétbe helyezett tartalék összegére nincs költsége szemben a betéteseknek fizetendő 6%-kal. A tartalékráta alapján 100% nagyságrendben hozhat létre költségmentes kölcsönállományt … A tartalékráta révén elért költségmegtakarítás lehetőséget teremtett a bankok számára, hogy átmenetileg alacsonyabb kamatszinten túl finanszírozza a háttérfedezetként megjelölt svájci frank árfolyammozgását is. Az így kiesett kamatbevételt és árfolyamveszteséget a későbbi árfolyam emelkedése pótolhatta. Tehát összességében a banknak csak átmeneti bevétel kiesése volt … A magyar bankok a forint finanszírozás miatt a Magyar Nemzeti Bank alapkamat emelkedését követve emelték a svájci frank alapú kölcsönök kamatát. Ez a helyzet egy kettőséget eredményezett. Egyrészt a magyar devizakölcsön felvevők kénytelenek voltak a svájci frank árfolyam emelkedését elviselni. Másrészt viszont a magyar forint kamatemelkedésének terhét is megkapták. Ez egy szerződésellenes állapot. Ha ugyanis a szerződésben a svájci frank kikötésre került, akkor mind az árfolyam, mind a kamat vonatkozásában a svájci frank jellemzőit kellett volna alkalmazni. Ezek a hatások a törlesztő részletek megduplázódásához vezettek. Többek között ez a kettős hatás eredményezte, hogy a magyar devizahitelesek mind nagyobb számban fizetésképtelenné váltak, válnak, azaz a svájci frank alapú kölcsönök kifizethetetlenek.”
Gazdasági Versenyhivatal: Váltás egyes lakossági és kisvállalati pénzügyi termékek esetében – Ágazati vizsgálat – Végleges jelentés (2009.02.05.). http://www.gvh.hu/…/…/banki_ágazati_vizgy_2009_02_09_pdf.pdf
„57. A THM jelenlegi formájában teljesen figyelmen kívül hagyja a devizakockázatot. Tekintettel arra, hogy több tanulmány is megállapította, hogy a magyar lakosság nem helyesen méri fel a devizahitelezés kockázatait, célszerűnek tűnik a THM mutató fejlesztése vagy kiegészítése olyan információkkal, amelyek az ügyfeleket segítik a devizakockázat felmerésében.”
„100. A devizahitelek kapcsán érdemes kiemelni, hogy azok népszerűsége és sikeressége jelentős részben annak köszönhető, hogy a forint árfolyama a vizsgált időszakban lényegesen kedvezőbben alakult, mint azt a pénzpiaci kamatlábak alapján várni lehetett volna. Az azonos lejáratra vonatkozó forint kamatlábak ugyanis jelentősen meghaladták a svájci frank megfelelő kamatlábakat, aminek következtében az adott időszakban a forint leértékelődése volt várható a svájci frankkal szemben, így teljesülhet ugyanis csak a kamatparitás.”
Végezetül a Gazdasági Versenyhivatal korabeli ágazati vizsgálata és végleges jelentésének 57. és 100. pontja kimondja az igazságot. Nem is fejezhetném be jobban a Kúriát felhívó levelemet azzal, hogy a THM hiányossága és az árfolyamkockázati tájékoztatók kamatparitás elhallgatása mellé a Kúria is beállt a sorba és 6/2013 PJE határozat 1-3. pontjaival egy egész bírósági rendszert vezetett a kamatparitással ellentétes tudománytalan tévutakra.
Tisztelettel:
dr. Kriston István ügyvéd
európajogi (pénzügyi) szakjogász
drkristonugyved@gmail.com
