Kövesi István titkos gyűjteménye, hosszabitva

A Miskolci Galériában látható Kövesi István titkos gyűjteménye – Remekművek Aba-Nováktól Zifferig

című tárlat a nagy érdeklődés miatt még sem zár be június végén, hanem az eredeti tervektől

eltérően augusztus végéig várja a látogatókat.

Az újlipótvárosi mészáros, Kövesi István képgyűjteménye a hatvanas-hetvenes évekbeli magyar

műgyűjtés egyik legkiemelkedőbb egyéni teljesítménye, amely csak 2013-ban, a Kieselbach

Galériában megrendezett kiállítás alkalmával vált megismerhetővé. Nagyszerűségét a benne foglalt

remekművek önmagukban is szavatolják, ugyanakkor az a tény, hogy – a magángyűjtemények

jelentős hányadával ellentétben – ez a kollekció nem aprózódott szét az örökösök kezén,

műgyűjtéstörténeti szempontból is a különlegességek közé sorolja.

A gyűjteményt a Magyar Nemzeti Bank a 2014-ben elindított Értéktár Program keretében

megvásárolta, és 2015 novemberében a Herman Ottó Múzeumban helyezte letétbe.

Kövesi István műgyűjteménye a magyar festészet történetének száz évét öleli át. A

legkorábbi darab az 1870-es évekből való, a legkésőbbi 1976-ban, a gyűjtő halála előtt öt

évvel született. A Magyar Nemzeti Bank által megvásárolt, 115 darabból álló kollekció egy

szubjektív gyűjtői tevékenység eredménye, amelyben – noha számos művész képviselteti

magát – egyes 20. századi mesterek – így Aba-Novák Vilmos, Anna Margit, Ámos Imre,

Bálint Endre, Berény Róbert, Bortnyik Sándor, Czóbel Béla, Egry József, Kassák Lajos,

Mednyánszky László, Perlmutter Izsák, Rippl-Rónai József, Scheiber Hugó, Szőnyi István,

Vaszary János – különös hangsúllyal vannak jelen.

A Kövesi-gyűjtemény megszerzése rendkívüli jelentőséggel bír a Herman Ottó Múzeum, egyúttal

Miskolc város életében. A közkinccsé vált, egykor titkos kollekció az időszaki kiállítás zárását,

augusztus 27-ét követően átmenetileg raktárba, illetve restaurátorok keze alá kerül, hogy aztán a

2018 decemberére kibővített központi múzeumépület újjárendezett Képtárában találja meg állandó

helyét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű