Nem sikerült riói kvótát szereznie
Deák Bárdos Mihálynak a birkózók utolsó, isztambuli olimpiai kvalifikációs versenyén.
Az ötszörös világbajnoki ezüstérmes, 41 éves magyar birkózó – aki legutóbb a 2013-as budapesti vb-n szerepelt nagy világversenyen és most Lám Bálint sérülése miatt jutott szerephez – a litván Mantas Knystautas és a japán Szonoda Arata legyőzése után a grúz Jakobi Kadzsajával csapott össze a kötöttfogásúak 130 kilogrammos súlycsoportjának döntőjéért, egyben az olimpiai részvételért. A mérkőzés – a nemzetközi szövetség honlapjának közvetítése szerint – egyoldalú volt, előbb Kadzsaja kitolta Deák Bárdost a szőnyegről, amiért egy pontot kapott, majd négyszer megpörgette magyar ellenfelét, amikor annak szűk két perc elteltével térdelőhelyzetbe kellett lemennie. A döntőbe a grúz birkózó 9-0-s technikai tussal jutott be.
“Nem bántam meg, hogy elvállaltam a felkérést, talán nem is vallottam szégyent, úgy voltam vele, aki szembe jön, azt megkísérlem legyőzni” – idézte Deák Bárdost a magyar szövetség közleménye. – “A véres meccsemen a japán az agresszivitásával próbált megtörni, hiába” – utalt arra, hogy a negyeddöntőből fej- és szájsérülést szenvedve jutott tovább. – “Végül csodát nem tettem, de Isztambul a kedvenc városom marad, hiszen annak idején itt nyertem Európa-bajnoki címet 2001-ben” – fejezte be értékelését.
