Ezek mennek a Facsén… Csak le kell adni a százalékot a Tojás Tóbiásnak, aki eljuttatja a Fakutyához, és végső soron a Vörös Királynőhöz

Péter Konok- Szia! – köszönt udvariasan Alice.
– Szervusz, kérlek! Nagyon sietek! Már így is késésben vagyok – hadarta idegesen a Fehér Nyúl, és ránézett az órájára. Arany Rolexe volt, de lehet, hogy csak aranyozott, gondolta Alice, és inkább nem kérdezte meg. – Persze, persze. Viszed a tojásokat.
– Miféle tojásokat? – hökkent meg a Fehér Nyúl, majd elvörösödött, és még idegesebb lett. – Ezek a mai fiatalok! Szégyelld magad!
Alice nem igazán értette, mi rosszat mondott. Rendes kislány volt, és ezt tudta is magáról. – Hát, úgy értem. húsvét, meg minden – magyarázta.
– Húsvét?! – fisztulázott felháborodva a Fehér Nyúl. – Nincs időm semmiféle húsvétra, meg mindenre. Rengeteg dolgom van!
– Hová mész, te kis nyulacska? – kérdezte Alice, mert soha nem bírta kihagyni a magas labdákat.
– Répaföld-árverésre. Veszek pár száz hektár répaföldet.
– Minek néked az a répa?
– Miféle répa? – csodálkozott a Fehér Nyúl. – Répaföld, nem répa. A Vörös Királynő koncesszióba adja a csodaországi répaföldeket. Az Ál-Teknőc, a Griffmadár meg én összeálltunk, kicsit megkentük Tojás Tóbiást, és lezsíroztuk a dolgot.
– Tojás Tóbiást?
– Őt. Persze csak afféle stróman. Eléggé szétszórt alak, ha kell, beáldozzák a király emberei. Az egész mögött a Fakutya áll.
– A Fakutya? Ő kicsoda?
– Ó, igazából senki sem tudja. Roppant titokzatos alak. Csak egy vigyor, ennyi látszik. De rajta tartja a láthatatlan mancsát a répaföld-bizniszen, az tuti.
– És mi lesz a répával? – Alice nem tudott szabadulni a répatonnák, répahegyek és répatömegek képétől.
– Nem. Termelünk. Répát – hangsúlyozta a Fehér Nyúl, mintha egy fogyatékossal beszélne. – Földalapú támogatást termelünk. Azt átmossuk valami wellnes-szállóban, a földet meg kiadjuk a parasztoknak.
– Miféle parasztoknak?
– Sakkfigurák, tudod. Ők aztán termelhetnek répát, ha annyira akarnak. Tökmindegy. A pénz meg megy valami fájintos kis bankba.
– Csodaországban?
– Frászkarikát! A Kajmán-szigeteken. Csak le kell adni a százalékot a Tojás Tóbiásnak, aki eljuttatja a Fakutyához, és végső soron a Vörös Királynőhöz.
– Értem – mondta Alice, aki mindig ezt mondta, ha valamit nem értett. – Furcsul, egyre furcsul.
– Hát! – bólintott a Fehér Nyúl, és megint az órájára nézett. – Húbasszus! – kiáltott fel, és vadul rohanni kezdett. – Vedd be a pirulákat! – szólt még vissza a válla fölött Alice-nek, aztán eltűnt egy nagy üregben.
– Na, jó! – döntött Alice, és elhajította a pirulákat a bozótba. – Inkább hazamegyek, és várom a locsolkodókat. Ez a mese nagyon szarul indul.