Napjaink veszélyes kábítószerei
– az amfetaminok
Napjainkban Magyarországon a legelterjedtebb és legkönnyebben hozzáférhető kábítószer az illegális úton előállított amfetamin és különféle származékai. Ugrásszerű elterjedésük a ’90-es évek elejére tehető. A bűnügyi statisztikák adatai szerint 1990-1996 között a lefoglalt amfetamin és amfetamin származékok mennyisége meghaladta a 86 kg-ot. Amíg 1994-ben még csak 15 db, addig 1996-ben már 7052 db Extasy tablettát küldtek a nyomozó hatóságok a Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézetbe vizsgálat céljából. A kábítószerfüggők kezeléséről megjelentetett adatok szerint 1994-ben 25 amfetamin függőségben szenvedő személy vett részt elvonókezelésen. 1995-ben 108-ra, 1996-ban pedig már 302-re nőtt e betegek száma.
Az amfetamin nevét kémiai nevének kezdőbetűiből kapta: alfa-metil-fenil-etil-amin. A szerves kémikusok 1887-ben szintetizálták először. Gyógyszerként való felhasználása 1932-ben kezdődött, amikor a Benzedrine nevű nazális érszűkítő inhalálószer formájában került piacra.
Az amfetaminra és a kémiailag vele rokon vegyületekre jellemző, hogy nemcsak kémiai szerkezetük, hanem farmakológiai hatásuk is hasonló. Ezek az anyagok a stimulánsok közül a pszichostimulánsok csoportját alkotják, vagyis olyan izgató vagy doppingszerek, amelyek a pszichés aktivitás fokozása mellett a fizikai és pszichikai teljesítőképesség növekedését idézik elő. Ezeket a rokon vegyületeket a nemzetközi irodalom átfogó néven amfetamin típusú stimulánsoknak (ATS-eknek) nevezi.
Legális elterjedésük a II. világháború évei alatt kezdődött. Az amfetamin származékokat tartalmazó gyógyszereket először a német hadseregben kezdték el – legális szerként, a katonák teljesítményfokozására – alkalmazni, de igen rövid idő alatt a legtöbb ország hadseregében sor került intézményes alkalmazására. (pl. a brit haderő a világháború évei alatt 72 millió „energiatablettát” fogyasztott.) A legszélesebb körű amfetamin használatot azonban Japán vezette be a II. világháború alatt, amikor kötelezték a légierő, a repülőterek és a hadiüzemek alkalmazottait a rendszeres amfetamin szedésre. A japánul „senryoko zoko zai”-nak elnevezett anyagról azt tartották, hogy a „szer inspirálja a harcoló lelket”. Ezért írták elő rendszeres szedését a japán katonák számára. (Ez a legálisan beindított amfetamin hullám nem maradt meg a hadsereg keretein belül, rövid idő alatt a civil lakosságot is elérte. 1954-ben jutott a tetőfokára, amikor Japán 90 milliós populációjából már közel 20 millió amfetamin használó volt.)
A legális amfetamin származékok az Amerika Egyesült Államok hadseregét sem kerülték el. Alkalmazását a Koreai Háború (1950-53.) során vezették be széles körben. Háború veteránjai közül került ki az első amerikai amfetamin hullám szenvedőinek döntő többsége, a távolsági teherautóvezetők (kamionsofőrök) és a főiskolások mellett. A Szövetségi Kábítószer Hivatal jelentése szerint ebben az időszakban megközelítőleg 25 tonna legálisan előállított amfetamin termék került illegális felhasználásra. Bayer István „A kábítószer” című könyvének adatai szerint pl. az amerikai hadsereg számára 1969-ben beszerzett amfetamin tabletták mennyisége közel 33 millió db volt.
Az amfetamin típusú stimulánsokat a ’30-as évektől kezdve fontos gyógyszercsoportonként tartották számon. Kiterjedt és sokféle terápiás alkalmazásuk (narkolepszia, hiperaktív gyermekek szocializálása, alkohol és ópiát függőség, különféle depressziós állapotok, stb.) csak az utóbbi három évtizedben mérséklődött, és napjainkra igen szűk körre csökkent. Kiderült ugyanis, hogy 2-3 hétnél további rendszeres fogyasztás után az amfetaminok is függőséget okoznak. Ráadásul a depressziós kórképek elleni felhasználásuk sem egyértelműen hatásos. Erőteljes stimulációs hatást fejtenek ki a szervezetre, megnövelve ezáltal a depresszióban szenvedő személyek fizikai és szellemi aktivitását, de ugyanakkor szorongóvá, izgatottá és gyakorta álmatlanná teszik a beteget. Korántsem biztos, hogy kedvező összehatást váltanak ki, mivel súlyosbítják az alapvetően depresszív folyamatot. Mindezek ellenére ismertek olyan kórképek, amikor az enyhe depresszióval, idült kimerültséggel, fáradtsággal küzdő betegek esetében – szigorú orvosi kontroll mellett – az amfetamin származékokat jelenleg is eredményesen alkalmazzák.
Az amfetaminon kívül – mely Magyarországon Aktedron néven került a gyógyászatba – számos más amfetamin származékot is forgalomba hoztak. Ezek közül nálunk legelterjedtebb a fogyasztószerként elhíresült Gracidin volt, melynek farmakológiailag aktív anyaga a fenmetrazin (amfetamin származék). Ez a vegyület nagy karriert futott be, először csak a fogyni vágyók, majd miután megismerték stimuláns hatását, a kábítószerrel élni kívánok körében is.
A ’60-as évek végére egyre több országban fogalmazódott meg az a gondolat, hogy az amfetamin és annak származékainak terápiás értéke pedig túlbecsült, a mellékhatásai (rászokás veszélye, függőség stb.) súlyosak, ezért egyre határozottabban kezdték szorgalmazni ezeknek az anyagoknak szigorú ellenőrzését, sőt esetenként betiltását.
Hazánk ebben a folyamatban élen járt. Nálunk 1954-ben szigorították és ellenőrzés alá vonták az amfetaminok gyógyászati alkalmazását, majd pedig Magyarország is aláírta az 1971-es bécsi Pszichotróp Anyagokra vonatkozó Egyezményt, melynek alapvető feladata volt a nemzetközi kábítószer ellenőrzési rendszer kiterjesztése a „pszichotróp anyagok”-nak elnevezett hallucinogénekre, stimulánsokra, altatókra, nyugtatókra és szorongásoldókra.
Az egyezmény megszületésével lehetőség nyílt arra, hogy a csatlakozó országok kormányai – felismerve a veszélyhelyzetet – szabályozzák az amfetamin származékokat tartalmazó gyógyszerek legális gyártását, forgalmazását és terápiás alkalmazását. Emellett eszközt kaptak a kezükbe – a szoros nemzetközi kontroll létrejötte révén -, hogy eredményesen lépjenek fel a legális készítmények illegális felhasználása ellen. (Az Egyezmény értelmében ugyanis a Pszichotróp II-es listára felkerült amfetamin és amfetamin származékok jogilag kábítószernek minősülhetnek.)
A magyar hatóságok felismerték a Gracidin veszélyességét, 1993-ban törölték a gyógyszertörzskönyvből, gyártását megszüntették, forgalmazását pedig betiltották. A „Gracidin korszak” sok áldozatot követelt. Kiváló hatású fogyasztószer révén (terápiás szedése esetén /2-3 szem naponta/ 3 hónap alatt 8-10 kg-ot lehetett leadni) kezdetben a manökenek, stewardessek körében terjedt el. Káros mellékhatásai azonban hamar jelentkeztek, a kúrák többszöri ismétlése pszichés függőségek kialakulásához vezetett. Rövid idő alatt a társadalom széles rétegei megismerték, – főleg a fiatal korosztály devianciára hajlamos tagjai – és rendszeres Gracidin szedőkké váltak. A fellépő tolerancia (adagnövelési kényszer) miatt olyan extrém esetek is napvilágra kerültek, amikor egy fogyasztó napi adagja a terápiás dózis 27-szerese volt (napi kb. 80 tabletta).
A kábítószerhatású gyógyszerek illegális csatornákba terelése nemzetközi szinten is egyre akutabb problémává vált a ’70-es években. A „leghíresebb” stimuláns – a kokain – az 1961-es Egységes Kábítószer Egyezmény következtében rendkívül szigorú ellenőrzésnek volt alávetve, így sokan nyúltak az amfetaminokhoz. Ezek a vegyületcsoportok rendelkeztek a kokain fáradtság érzését megszüntető, a koncentrációkészséget fokozó tulajdonságaival. Az amfetamin és származékainak „drogkarrierje” a mai napig tart.
Az amfetamin típusú stimulánsok kiemelkedő jelentőségét bizonyítja, hogy 1996-ban az Egyesült Nemzetek Kábítószer Bizottságának és a Gazdasági és Szociális Tanácsának felkérésére önálló tanulmánykötet jelent meg „Amfetamin – típusú stimulánsok: globális áttekintése” címmel.
A tanulmány szerzői statisztikai adatokkal támasztják alá az illegálisan előállított amfetamin típusú stimulánsok széles körű térhódítását.
Amíg az utolsó két évtizedben az amfetamin típusú stimulánsok legális gyártása és fogyasztása a szigorú nemzetközi és hazai kontroll következtében jelentősen csökkent, addig az illegális gyártás, kereskedelem és visszaélés hihetetlen mértékben megnőtt. Ez a két jelenség nyilvánvalóan összefüggésben van. A törvényes gyártás hatékony ellenőrzése következtében a ’70-es évek második felétől kezdődően a titkos előállítás vált az illegális piac legfőbb ellátójává.
Az illegális előállítás széleskörű elterjedése az amfetaminok és a vele rokon vegyületek esetében több tényezőre vezethető vissza. Addig, amíg a növényi eredetű kábítószerek – mint pl. a hasonló stimuláns hatással bíró kokain – előállítási lehetőségei meglehetősen korlátozottak, addig az amfetamin típusú stimulánsok előállíthatósága egyáltalán nem kötődik meghatározott földrajzi területekhez, éghajlati zónákhoz. Nincsenek szállítási problémák a termelőhely és a távoli felvevő piac között. A szintetikus előállítás viszonylag egyszerű, még a kis mennyiségek laboratóriumi körülmények közötti előállítása is gazdaságos. Az amfetamin, a metam-fetamin és a metkatinon előállítása, az alapanyagok megléte esetén, közepes szaktudás birtokában „konyhai laboratóriumok” szintjén megoldható. Az előállítás szempontjából több szaktudást igénylő ún. „extasy-csoport” vegyületei már fejlett technológiájú gyógyszerészeti berendezésekkel felszerelt laboratóriumokat igényelnek.
Az amfetamin típusú stimulánsok illegális előállításának színterei az elmúlt két évtizedben jelentősen átrendeződtek. Amíg gyártásuk a ’80-as években túlnyomórészt Észak-Amerikára koncentrálódott, addig a ’90-es évektől Európába tevődött át. Először az Egyesült Királyságban felszerelt illegális laboratóriumok kezdték ontani a tiltott szereket, azonban az angol hatóságok gyors és eredményes fellépése hamar véget vetett a folyamatnak. A menekülni kényszerülő zugvegyészek Svédországba tették át telephelyeiket. Az illegális előállítás azonban nem sokáig folytatódott Svédország területén, rövidesen felütötte fejét Közép-Európa volt szocialista országaiban. Lengyelország, a Cseh Köztársaság és Magyarország is hamarosan illegális gyártóvá vált. Ezt bizonyítják az utóbbi évek sikeres rendőri akciói, melyek során Biatorbágyon, valamint a kazincbarcikai Borsodchem és a budapesti Chinoin Gyógyszergyárak területén illegális amfetamin előállítást lepleztek le. Hazánk tehát nemcsak fogyasztó, hanem előállító országgá vált.
Miután az amfetamin típusú vegyületek kémiai szerkezete viszonylag egyszerű, ideális alanyává váltak az illegális előállításnak. A tudományos szaklaboratóriumok számos olyan egyszerű szintézis-módszert fejlesztettek ki, melyek alapján az előállítás könnyen reprodukálható. Ezek a vegyületek képezik az ún. „designer drug”-ok legjelentősebb csoportját. A család valamennyi tagjára jellemző, hogy farmakológiailag elsősorban élénkítő és kisebb mértékben hallucinációs hatással is rendelkeznek. Az amfetamin típusú vegyületek molekulájának alapegysége az a fenetil-amin, mely szénláncának metil-csoporttal történő szubsztitúciója adja az amfetamint. Az amfetamin struktúrának több ezer variációja ismeretes. Ezek közül napjainkban az illegális kábítószerpiacon leginkább az MDA, az MDMA, az MDEA, az MMDA, a DOM, a DOB, a DOET, a TMA és a DMA terjedt el. Ezek a betűszavak az egyes vegyületek szerves kémiai nevének rövidítéseiből adódnak. Közülük „leghírhedtebb” molekula az MDMA, mely Extasy néven vált ismertté és közkedveltté a fiatalság körében. Az „extasy-csoportnak” nevezett (MDMA, MDA és MDEA) anyagok a ’90-es évektől minden európai országban robbanásszerűen elterjedtek. Ez az új hullám hasonló ahhoz, amit a kokain mutatott a ’80-as évek második felében. (Az Interpol adatai szerint az ATS anyagok lefoglalása Európában sokszorosan meghaladja a kokain és a heroin lefoglalásokat is.)
A szintetikus kábítószerek közül az ATS-ek nemzetközi és hazai viszonylatban is az elkövetkező évszázad problémáivá válnak. A sürgető fogyasztói igény, és a rendkívül rugalmas, nehezen felderíthető illegális előállítás következtében olyan „ellenfél” legyőzésére kell felkészülnünk, ami még sok meglepetést tartogathat számunkra.
dr. Balláné dr. Füszter Erzsébet
r. alezredes főiskolai docens RTF Kriminalisztika Tanszék http://fu.web.elte.hu/drogeria/cikk/0171mr20000107.html
