Úgy beszélni az életről, ahogyan megtörtént, tudni, hogy múlik, de nem múlik nyomtalanul

Hogy idős emberek kapjanak lehetőséget megnyílni a személy szerint rájuk kíváncsi kérdezőknek, hogy önkéntesek életútinterjúkat készítsenek, hogy ebből rendszer legyen, egy miskolci szociológus gondolta el – Szabó-Tóth Kinga.
Talán a tudomány számára is hasznos ez a személyesség. Hogy volt ez abban az időben? Mit mondtak és mit éreztek, amikor ez vagy az megtörtént? Mit gondolnak most, éppen erről a világról? Talán az egyéni életutakban összegződő tapasztalat és tudás eleve nélkülözhetetlen lenne. Annak kellene lennie. És ha nem így van, jó erre figyelmeztetni, jó utat keresni a megoldáshoz. És ha végül semmi magasztosabb célt nem szolgálna is, a szándék és a gesztus akkor is szívet melengető: közel hajolni, hallgatni az életről szóló beszédet. Úgy beszélni az életről, ahogyan megtörtént, tudni, hogy múlik, de nem múlik nyomtalanul-írja mai jegyzetében Bujdos szerkesztő  a mai Északban