(azért negyedik nap, mert már
négy napja mindennap futok) tegnap találkoztam a barátnőmmel (azért nem írom LB-nek, mert az olyan mérhetetlenül nyálas), és mivel ő is nagyban fut, elhatároztuk, hogy kocogni megyünk. ő állítása szerint nem sokat futott a nyáron, és mégis nagyon ügyesen ment, lazán lefutott volna engem is, ha tudja, hogy merre kell menni. én ugyanis azzal a hatalmas eszemmel kitaláltam, hogy akkor fussunk az Avason, mert az olyan nagyon szuper, van sok emelkedő, meg minden. a barátnőmnek van egy lépésszámlálója, ami mérte nekünk a távot. el is indultunk, hárman, csatlakozott hozzánk Luisa is. szerény véleményem szerint az a lépésszámláló nem működik kifogástalanul, ugyanis mikor majdnem az Avas tetején álltunk, mutatott 700 m-t. mármint az a vacak azt próbálta elhitetni velem, hogy 700 m-t futottunk. csak. szerintem meg sokkal többet. legszívesebben kivágtam volna a francba azt a kis hülyeséget, de megembereltem magam. felmentünk a kézilabdapályáig, ott bevizeztük magunkat egy picit (én bedugtam a fejem a csap alá, de mentségemre, nagyon meleg volt délután 5 kor), és néhány kört futottunk a 200 m-es pálya körül, majd megcéloztunk az avasi kilátót. fel is a másztunk a lépcsőkön, és megcsodáltuk Miskolcot, amely a magasból úgy festett, akár egy kisgyermek terepasztala. (az előző mondat bátran mehet egy másodikos nyelvtankönyvbe, olyan szépen fogalmaztam) ezt követően elindultunk haza. le a lépcsőn, kikerülve egy hajléktalant, be a Népkertbe. Cikk itt.
