Az önkormányzat képviseletében
Zsiga Marcell alpolgármester négy elismerést adott át. Értékelték Simkó Péter házi gyermekorvost, Poncsák Csaba háziorvost, Bence Mária fogorvost és Szecsőné Szabados Szilvia iskolai védőnőt.
A város díjait követően átadták a Semmelweis-nap legfontosabb elismerését, a Semmelweis-díjat, amit ezúttal Nagy Géza egyetemi docens, a kórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztály vezető főorvosa kapott meg. A díjazott elárulta, élete is a kórházban kezdődött, hiszen hatvan évvel ezelőtt ő maga is a Semmelweis-ben született.
– Nagy megtiszteltetés, hogy erre a díjra felterjesztettek, mert számomra minden itt kezdődött. Ebben a kórházban születtem. A megyei kórházban kezdtem, majd 10 év után, 1987-ben idejöttem, s azóta a Semmelweis kórház orvosa vagyok. Úgy vélem, ez az elismerés nem csupán egy ember munkáját dicséri, hanem a csapatot, amely mögöttem áll, s az osztályt is – hangsúlyozta Nagy Géza.
Az ünnepségen 16 kórházi elismerést is átadtak, s a főorvosi, adjunktusi kinevezéseket is bejelentették. minap.hu
