Roma vezetők és polgárjogi aktivisták
szerveztek tüntetést a héten Miskolcon, hogy tiltakozzanak a városi közgyűlésben májusban elfogadott, a helyi nyomortelepek felszámolásáról szóló kormánypárti határozat miatt. A város úgynevezett számozott utcáiban élő romák csak kisebb részben csatlakoztak a demonstrációhoz. A többség otthon maradt, s ennek egyetlen oka az, hogy örömmel fogadták a miskolci fideszes önkormányzat rendeletét, miszerint megnyílik számukra a lehetőség, hogy magasabb komfortfokozatú ingatlanba költözzenek. Erről a csoportról azonban hallgatnak a demonstráció szervezői.
A tiltakozó akcióra nem kevesebb, mint ezer embert vártak, ám csak hatvanan gyülekeztek a megadott időpontban a DVTK stadionjánál. A maréknyi tiltakozó aztán innen vonult tovább a Városház térre, hogy megfogalmazza követelését, nevezetesen az önkormányzati rendelet, szerintük elfogadhatatlan negyedik pontjának visszavonását. Ez a pont határozott ugyanis a lelépési díjról, a családonkénti kétmillió forintról, amit akkor kapnának meg a nyomortelep bérlakásaiból való kiköltözést vállalók, ha Miskolc közigazgatási határain kívül vásárolnak maguknak ingatlant. Ennek pedig – az indoklás szerint – egyetlen oka az, hogy a közgyűlés felmérte, Miskolcon kétmillió forintért egész egyszerűen nem lehet komfortos lakást venni.
A roma vezetők és polgárjogi aktivisták azonban a rendeletben rögzített negyedik pont kapcsán diszkriminációt emlegetnek, és azzal kürtölik tele a világot, hogy a városvezetés korlátozza a nyomortelepeken élők szabadságát, s ez ellentétes az alaptörvénnyel is. Miközben a demonstrációt szervező Miskolci Cigány Nemzetiségi Önkormányzat és a Miskolcon Maradunk Kitelepítés Elleni Bizottság képviselői érdeksérelemről beszélnek, a roma családok többsége örül a lehetőségnek, hogy komfortosabb ingatlanba költözhet.
A médiakampányban ugyanakkor az önkormányzat határozatát úgy harangozták be, mintha Miskolcon a romák szervezett kitelepítése zajlana. Ezért vetették be Horváth Aladár roma polgárjogi aktivistát is, aki a számozott utcákban élők helyzetével egyáltalán nem volt tisztában. Kérdéseinkre válaszként csak jogi passzusokat idézett, s azt ismételgette: „Én köztársaságpárti vagyok.”
A demonstrációt követően Soós Attila, a helyi Fidesz szóvivője bejelentette, a városvezetés a telepfelszámolást – immáron a miskolci lakosok támogatásával – folytatja. magyarhirlap.hu
