Orbán. Hogyan értelmezzük a volt miniszterelnök „A” kartonját?

094a7c3f 7cc2 438d ac11 234547cc1554

Most is úgy tette közzé, hogy kevésbé olvashatók egyes fontos részek.

Németh Miklós egykori miniszterelnök állítása kapcsán újra felvetődött, hogy Orbán Viktor ügynök volt. Orbán ezt kedden a Facebook-oldalán dokumentumok közlésével cáfolta. Németh állítását jelentősen gyengíti, hogy csak feltételez: „az ügynöki jelentés szerzőjének személyét, a kézírás és az aláírás valódiságát nem állt módjában ellenőrizni, bár Orbán Viktor kézírását és aláírását felismerni vélte”.

A volt miniszterelnök pedig szokása szerint nem bontja ki az igazság minden részletét. Ezeket a dokumentumokat 2012-ben már egyszer közzétették, a parlament honlapján ma is megtalálhatók. Ráadásul egy

ennél sokkal részletesebb dokumentumközlés is volt 2005-ben, amikor a Lévai Anikóra vonatkozó jelentéseket is feltették Orbán internetes oldalára.

Arról valóban van adat, hogy Orbánt megpróbálta a belső elhárítás, a III/III beszervezni, azonban ez nem sikerült. Ugyanakkor vele és feleségével szemben vizsgálódni kezdtek.

Nem véletlen, hogy Németh Miklós a honvédelmi miniszterre, Kárpáti Ferencre hivatkozott, mint aki megmutatta neki Orbán jelentését. Sorkatonasága idején ugyanis a Belügyminisztérium állambiztonsági főcsoportfőnökségéhez tartozó katonai elhárítás – a III/IV. csoportfőnökség – a későbbi miniszterelnököt úgynevezett társadalmi kapcsolatként tartotta számon. Mint ahogyan a vele együtt katonáskodó Simicska Lajos 2015-ben idézte Orbán állítólagos szavait: „Figyelj, Lajos, az a helyzet, hogy jelentenem kell rólad. Azt mondtam az illetőnek: nincs harag, jó, hogy szólt, majd kitaláljuk együtt, miket írjon”.

Hol az akta? – Simicska kaszárnyasztorija

Mindazt, amit Simicska Lajos mondott arról, hogy Orbán Viktor miképp került kapcsolatba a rendszerváltás előtti titkosszolgálatokkal, és mennyiben működött velük együtt, korábban is lehetett tudni, vagy lehetetlen bizonyítani. Az elbeszélésében több furcsaság is van: Simicska tízcentis aktája mellett a moszkvai szál is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű